Rendezvényközponttá alakult a reptér 1-es terminálja

2012-10-11 17:32
Rendezvényközpontként nyílt meg újra a budapesti repülőtér májusban bezárt 1-es terminálja, ahol céges és magánrendezvények is tarthatók - közölte a Budapest Airport Zrt. csütörtökön.
A tájékoztatás szerint a repülőteret üzemeltető társaság meg kívánja őrizni a Malév leállása miatt kényszerűségből bezárt terminál kiváló állapotát, ezért megvizsgálták, milyen módon hasznosítható más célra az épület. Október 1-jén Terminal 1 Airport Event Center néven rendezvényközpontként nyílt meg újra a létesítmény, amely csaknem kétezer négyzetméteren, három földszinti csarnokkal, galériával, kifutópályára néző tetőterasszal és több mint 400 parkolóhellyel várja a vendégeket.

A Budapest Airport szerint a kivételes adottságú, műemléki védelem alatt álló épület elsősorban nagyobb létszámú, exkluzív rendezvényeknek adhat helyet, például gálavacsoráknak, konferenciáknak, autó bemutatóknak vagy filmforgatásoknak.

Az 1-es terminált a Malév februári leállása, valamint a tavalyi 330 százalékára emelt telekadó okozta pénzügyi helyzet miatt zárta be a BA májusban. Akkor úgy fogalmaztak: a társaságnak nem maradt más választása, mint egy drasztikus költségcsökkentési program bevezetése. Ennek részeként történt a repülőtéren a dolgozók csoportos létszámleépítése, az idei évre tervezett, mintegy 10 milliárd forintnyi beruházás leállítása és az 1-es terminál bezárása.
MTI