Egyezetés a feketegazdaság visszaszorításáról az autókereskedelemben

2012-10-12 21:38
Az autókereskedelemben és -szolgáltatásban burjánzó feketegazdaság visszaszorításának lehetőségeiről tárgyalt az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) vezetőivel a kormánypártok frakciói részéről Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Seszták Miklós KDNP-s képviselő pénteken.
Az ANK és az MGE által kiadott közlemény szerint az egyeztetésen a két szakmai szervezet által kidolgozott, a legális szféra versenyképességét erősítő javaslatokat tárgyalták meg. A közlemény szerint a javító ágazat tisztítása érdekében a két szakmai szervezet javasolta egyebek között, hogy legyen mód visszaigényelni az áfakörbe tartozó cégek céges személyautói javításának áfáját.

A politikusok a teljes áfa visszaigénylését nem támogatták, de egy része esetében látnak erre lehetőséget. A szervezetek szerint a személygépkocsi-importot nagyban tisztítaná, ha valamennyi import személygépjármű esetében meg kellene fizetni az áfát a regisztrációval egy időben, nemcsak a kereskedő cégek által behozott járműveknél. A frakciók képviselői ezzel a javaslattal egyetértettek, és jelezték, hogy keresik a megoldást, amely ezt az Európai Unió jogi környezetében lehetővé teszi.

A két szakmai szervezet javasolta azt is, hogy központi állami nyilvántartásba vegyék valamennyi gépjármű történetét (kártörténet, szerviztörténet) annak érdekében, hogy a használt gépjárművek vásárlóit ne lehessen becsapni. Mivel ebbe az adatbázisba kizárólag legális javítók tölthetnek adatot, az intézkedéstől remélni lehet, hogy feléjük áramlana a munka az illegális műhelyektől.

A két szakmai szervezet felvetette az is, hogy a használt személygépjárművek többszöri adásvétele során esetenként az áfát többszörösen is megfizetik. Ennek az anomáliának a megszüntetését a frakciók képviselői támogatták. A javaslatok között szerepelt az is, hogy a nagy haszonjárművek (a 3,5 tonna össztömeg feletti teherautók) mentesüljenek a vagyonszerzési illeték alól, hasonlóan más termelőeszközökhöz.
MTI