Veresegyház 4 milliárdos beruházással modernizálja szennyvíztelepét

2012-10-16 12:57
Veresegyház a General Electric (GE) oroszlányi gyárában előállított membrántechnológiás berendezéssel modernizálja szennyvíztelepét, a beruházás és az ehhez kapcsolódó csatornaépítés értéke eléri a négymilliárd forintot - mondta el a település polgármestere kedden Oroszlányban, a GE membrángyárának tízéves fennállását ünneplő rendezvényen.
Pásztor Béla (független) ismertette, az új technológiának köszönhetően a telep víztisztító kapacitása napi ötezer köbméterre nő, emellett a vízminőség is javul a térségben. A megtisztított vizet részben öntözésre használják fel, részben visszaengedik a város pihenőtavába, illetve ipari célra hasznosítják. A polgármester elmondta, a 25 éves szennyvíztisztító telep korszerűsítésére kétmilliárd forintot fordítanak, a 75 százalékban uniós forrásokat felhasználó beruházás várhatóan 2012 végére készül el. A telepen a GE négy ZeeWeed 500D szerelvényből álló szűrőegységet telepít.

Heiner Markhoff, a GE Power & Water víz- és vízkezelési technológiákért felelős elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta: a GE vízkezelési üzletágának oroszlányi globális termelési központja 2002 óta megtízszerezte gyártókapacitását, az egyik legnagyobb membrán-bioreaktoros vízkezelési technológiákat gyártó üzem a világon. A ZeeWeed 500-as szűrők üreges szálmembránok segítségével, a nyomáskülönbség elvén működve szűrik ki a lebegőanyagokat, baktériumokat, vírusokat, endotoxinokat és egyéb kórokozókat a vízből, ezáltal nagy tisztaságú, alacsony lebegőanyag-tartalmú tisztított víz állítható elő.

A 80 ezer négyzetméternyi területen elterülő oroszlányi létesítmény 870 dolgozót foglalkoztat, és évente 250 GE ZeeWeed MBR rendszer előállítására képes. A ZENON Environmentalt 1980-ban a magyar származású Andrew Benedek alapította Kanadában. A vállalatot 2006-ban vásárolta meg az amerikai General Electric (GE) csoport, azóta GE Power & Water név alatt gyártják termékeiket. A két vállalat fennállása alatt együttesen közel tízmilliárd forintot ruházott be az oroszlányi gyárba, illetve a cég Tatabányán működő kutatólaboratóriumába.

A GE Veresegyházon működteti a közép-európai régiót ellátó turbinaalkatrész-gyártó bázisát. A vállalat 2012 májusában jelentette be, hogy 12 aeroderivatív gázturbina-generátort szállít a Dorad Energy izraeli Ashkelonban épülő erőművéhez, 200 millió dollár értékben. Magyarországon jelenleg a GE a legnagyobb egyesült államokbeli befektető és foglalkoztató, több mint 12 500 munkavállalóval és az ország egyik legnagyobb exportőre. Közép-Európában a cég több mint 26 000 alkalmazottat foglalkoztat, négy technológiai központot, három regionális üzletági központot és három bankot működtet, 18 gyártóüzeme pedig több mint 5 milliárd dollár értékben termel exportra. A GE több mint 6200 beszállítóval rendelkezik a régióban, eladásai elérik a 4,5 milliárd dollárt.
MTI