Turisztikai összefogás Balatonföldváron

2012-10-16 13:17
Balatonföldvár turizmusfejlesztési pályázata példaértékű kistérségi összefogással valósulhat meg, amelyhez még a szomszédos Balatonszemes önkormányzata is támogatást nyújtott - számolt be Fekete Tamás, a helyi civil turisztikai szervezet (TDM-szervezet) alelnöke.
Kifejtette, ahhoz, hogy Balatonföldvár és környéke ne maradjon le a fejlesztéseihez hatékonyan pályázó szomszédos turisztikai desztinációktól, leginkább nagyrendezvényeket kiszolgáló eszközökre, a helyi turizmust koordináló főfoglalkozású alkalmazottra és erősebb marketingre lenne szüksége. Ehhez a civil egyesületnek 85 százalékos támogatottságú uniós forrás megszerzésére nyílt lehetősége a közelmúltban. Balatonföldvár képviselőtestülete a napokban határozott arról, hogy bár a helyi TDM-szervezet megfogalmazott céljaival egyetért, az uniós pályázat önerejének biztosítását nem vállalja.

Erre a hírre mozdultak meg az egyesület tagjai, a szobakiadással foglalkozó nyugdíjas magánszemélyektől a vendéglátó tulajdonosokig, és ki-ki erejéhez mérten adakozott, 5-150 ezer forint összegben a projekt megvalósulásáért. A 130-as tagság és a támogatók között van a fejlesztésekben érintett balatonszemesi önkormányzat is, amely több mint 4 millió forintot biztosított az önerő előteremtéséhez. Az egyesület tagjai által az uniós pályázat önerejének biztosításához pár nap alatt összeadott összeg a remények szerint 50 millió forint értékű fejlesztést hozhat a térségbe.
MTI