Tudta? Ez a hét a KKV-k jegyében telik

2012-10-16 14:12
Az Európai Bizottság immár negyedik alkalommal hirdette meg az Európai KKV Hetet, amelyet az idén október 15-21. között tartanak - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) kedden.
Az Európai Bizottság ugyan egyetlen hetet jelöl ki, de egész évben lehet regisztrálni és rendezvényt tartani a kampány keretében - jegyzi meg a HITA. A magyarországi központi rendezvényt október 18-án Székesfehérvárott tartják a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA)-Enterprise Europe Network, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tempus Közalapítvány közös szervezésében. A HITA közlése szerint a 27 tagország és 10 meghívott ország részvételével zajló rendezvénysorozattal Európa kifejezi elismerését kis- és középvállalkozásai (kkv) iránt a munkahelyteremtésben, az innovációban és a versenyképességben vállalt szerepükért.

A kampány kiemelt hangsúlyt fektet a vállalkozások alapításával, működésével, továbbfejlesztésével, az újrakezdéssel kapcsolatos lehetőségek bemutatására. A projekt koordinátori feladatait Magyarországon a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Üzletfejlesztési Főosztály Enterprise Europe Network Osztálya látja el.

A rendezvénysorozat része az európai Kisvállalkozói Intézkedéscsomagnak (Small Business Act), amely a kkv-kal kapcsolatos első átfogó szabályozási keretet jelenti az Európai Unió és tagállamai számára.A rendezvénysorozat keretében tavaly Magyarországon 47, összeurópai szinten közel 1500 program zajlott le. Az idén októberéig már 52 eseményt regisztráltak Magyarországon a KKV Hét égisze alatt, de a jelentkezési határidő még nem járt le, számos új programra számít a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA).
MTI