Megvannak a legjobb magyar munkahelyek

2012-10-17 00:21
A kisvállalatok között a kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft., a közepes cégek között az FGSZ Földgázszállító Zrt., míg az ezer munkavállalónál többet foglalkoztató cégek közül a Provident Pénzügyi Zrt. lett a legjobb munkahely Magyarországon az AonHewitt humánerőforrás tanácsadó legfrissebb felmérése alapján, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.
A 250 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozásoknál a Mars Magyarország Értékesítő Bt., valamint az Intercontinental Budapest került fel a legjobb munkahelyek dobogójára, míg a közepes cégek versenyében a Microsoft Magyarország Kft. szerezte meg a második, a Novartis Hungária pedig a harmadik helyet. Az ezer munkavállalónál foglalkoztató cégeknél a második a Magyar Telekom lett a legjobb munkahelyek versenyében, míg a harmadik helyet az Ericsson Magyarország szerezte meg. Idén két iparágban, az IT, telekommunikáció és a termelés területén hirdettek legjobb munkahelyet, előbbinél a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft., utóbbinál a Microsoft Magyarország kapta az elismerést.A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az AonHewitt 2012-es legjobb munkahely felmérésében közel 100 magyarországi vállalat több mint 30 000 munkatársát kérdezték meg. Az idei legjobb munkahelyeken a munkatársak úgy vélik, a vezetés az alkalmazottakkal a legértékesebb erőforrásként bánik, munkahelyüket vonzónak tartják, és úgy látják, sikerül náluk megtartani a jó munkaerőt, így szívesen ajánlanák cégüket munkahelyként másoknak is.

A felmérésből kiderül az is, hogy a legjobbaknál dolgozók sokkal inkább úgy érzik, hogy a felső vezetés nyíltan tájékoztatja őket a céget érintő kérdésekről, bíznak a vezetők üzleti döntéseiben, és 86 százalékuk úgy véli, a felső vezetés megteszi a szükséges lépéseket a vállalat hosszú távú sikeressége érdekében. Az idei felmérésben résztvevők csupán 37 százaléka ért egyet azzal, hogy fizetésük elvégzett munkájukkal és a rájuk bízott felelősséggel arányos, a fizetés versenyképességével pedig a válaszadók csupán 41 százaléka elégedett. A megkérdezett munkavállalók kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy szervezeti egységében megfelelően elismerik és díjazzák a kiemelkedő teljesítményt. A vezetés emberközpontúságát szintén hiányolták a megkérdezettek: csak kevesebb mint minden második munkavállaló vélte úgy, hogy a vezetés a cég legértékesebb erőforrásaként bánik vele. A megkérdezettek alig több mint harmada szerint biztosított számára a megfelelő előrelépési és karrierlehetőség. A résztvevő cégek munkatársainak alig 52 százaléka, azaz minden második dolgozói gondolja, hogy a vezetés jól irányítja a vállalatot, és 46 százalék látja úgy, hogy a vezetői kommunikáció őszinte és nyílt.

A közlemény szerint a felmérésben résztvevő vállalatok összesen 478 felsővezetője számára a legnagyobb kihívásokat 2012-ben a változó piaci környezet, a sikeres stratégiaalkotás és a munkatársi elkötelezettség megtartása jelentik.Bár a felsővezetők 89 százaléka szerint sikeresen helyt fognak állni a jövőben, közben 41 százalék szerint nem tudják megtartani legjobb embereiket. A felsővezetők egyetértenek, hogy nehezebb most kijelölni és megmutatni a következő időszakra vonatkozó stratégiát. 2011-ben a válaszadók 87 százaléka számolt növekvő költséghatékonysági nyomással, idén sincs ez másként. Hasonlóan sokan számítottak és számítanak idén is a közvetlen versenytársakhoz képest erőteljes növekedési elvárásokra (a megkérdezett vezetők több mint 60 százaléka számol ezzel 2014-ig). Ami jelentős változás az előző évhez képest, hogy míg 2011-ben a felsővezetők közel fele 3 éves időtávon már reménykedett a források növekedésében, 2012-ben ez az arány 40 százalék alá csökkent - olvasható a közleményben. 2012-ben minden hatodik magyar munkavállaló kimondottan tart állása elvesztésétől, és a válaszadók kevesebb, mint harmada gondolja úgy, hogy gyorsan könnyen találna állást, ha most új munkahelyet kellene keresnie. Mindenképpen figyelmeztető jel, hogy a válaszadók közel fele évek óta úgy véli, nehézségbe ütközne új állást találnia - véli az AonHewitt.
MTI