Előzetes igényfelmérés az EU Önerő Alap támogatásokhoz

2012-10-17 10:11
Előzetes igényfelmérés indult az EU Önerő Alapból kérelmezni kívánt támogatási igényekről, az alapon keresztül év végéig 30 milliárd forint önerő támogatást igényelhetnek a kedvezményezettek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján.
A tájékoztatás szerint a finanszírozási problémákkal küzdő közszféra szervezetek október 24-től terjeszthetik elő az önerő támogatásra vonatkozó kérelmüket. A támogatások igénybevételének felgyorsítása és a kérelmezési eljárás elősegítése érdekében indult előzetes igényfelmérés keretében lehetőség van arra is, hogy a kedvezményezettek a feltételek teljesítése esetén már október 24-re összeállítsák a támogatásra vonatkozó kérelmüket. Az igénybejelentés a kérelmező előzetes nyilatkozata alapján átalakulhat önerő-támogatási kérelemmé - közölte az NFÜ.

Támogatást azok a közszféra szervezetek igényelhetik, amelyek már rendelkeznek szerződéssel Európai Regionális Fejlesztési Alapból vagy a Kohéziós Alapból megvalósuló projektekre, az önerő rendelkezésére állásáról nyilatkoztak, de az önerőt nekik fel nem róható okból nem, vagy csak részben tudják biztosítani. A kérelmet és mellékleteit az NFÜ honlapján keresztül elérhető EMIR-rendszerbe kell feltölteni, amelynek használatához útmutató található a honlapon. Igényt lehet benyújtani az olyan számlák önerő tartalmára, amelyeket az igénylő még nem nyújtott be elszámolásra.

Az idén azokat a kifizetési kérelmeket fizethetik ki önerő-támogatási döntés alapján, amelyeket a jogosult a kérelméről szóló döntést követő 30 napon belül - legkésőbb november 30-ig - hiánytalanul benyújt elszámolásra. Az önerő támogatásnak két fajtája kérelmezhető: visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás, azonban a döntéshozó mindkét támogatási formát magában foglaló, úgynevezett vegyes konstrukcióról is dönthet. A kérelmekről a nemzeti fejlesztési miniszter dönt, a támogatási szerződések megkötésére, illetve a támogatási okiratok kibocsátására november első felében kerül sor - olvasható az NFÜ tájékoztatójában.
MTI