Most akkor Azerbajdzsán vagy Németország az igazodási irány? A gazdaság szempontjából melyik volt az elmúlt hét fontosabb eseménye: az, hogy ötvenfős azeri küldöttség tárgyalt Magyarországon, vagy az Orbán–Merkel-találkozó?

Mivel a kormányzati retorika a gazdasági tárgyalásokat is ideológiai mázzal öntötte nyakon, nem erőszakolt ez a szembeállítás. A keleti nyitás a hanyatló Nyugat kényszergyeplőjétől hivatott felszabadítani a magyar nemzetet. Az elmúlt hónapokban többször és többféleképpen is megfogalmazódott ez a szándék, élesebben vagy kódolt formában, attól függően, éppen hol járta a pávatáncot a kormányfő.

Berlinben például annyira árnyaltan sikerült megfogalmazni a közös valutával kapcsolatos magyar álláspontot, hogy az egyik vezető német napilap Orbán: nem vetjük el az eurót, a másik pedig Magyarország már nem akarja az eurót címmel számolt be a tárgyalásokról. Ha ehhez hozzávesszük, hogy pár hete a magyar rádióban a miniszterelnök arról beszélt, a forint alkotmányos státusán csak kétharmados többséggel lehet változtatni, úgy a tánc koreográfiája további lépéssel gazdagodik.

A magyar euróhomály csak tüneti jelzés arra, hogy a kormánynak továbbra sincs világos, következetes, szavakban és tettekben egymást fedő Európa-politikája. Mindez egy olyan, alighanem meghatározó pillanatban, amikor az unió fogcsikorgatva, valószínűleg többszöri nekifutással és visszahanyatlással, de nekikezd a gazdaságpolitikák magasabb szintű integrálásának. Az a hozzáállás, amely ehhez kívülállóként sok sikert kíván, könnyen a legszélső perifériára szoríthatja magát az új keretek kialakításának folyamatában. Martonyi János külügyminiszter érzi is annak veszélyét, hogy a kétsebességes Európa, amely ellen hiába kapálóztunk az elmúlt években, és mára realitássá vált, végül elvezet a kétszintű Európához. Egy olyan formációhoz, amelyben az intézmények is kettőződnek, és az egységes belső piac is szétszakadhat.

Martonyi a fideszes zuhanyhíradó szerint rövidesen távozik, egy nyugat-európai nagykövet melegít a tárcavezetői posztra. Eszerint Martonyinak kellene elvinnie annak ódiumát, hogy a kétségtelenül jelentősnek ígérkező azeri üzleti lehetőségek nem tálalhatók nagyobb csinnadrattával. A baltás gyilkos kiadásának és szabadon engedésének a körülményei teljesen leárnyékolják, nehezen kommunikálhatóvá teszik az üzleti racionalitást.

Amennyiben ez a váltás valóban bekövetkezne, úgy a külügyminiszter lenne az első, valóban fajsúlyos áldozata az elmúlt két év szabadságharccá szépített orientációs zavarának, az unióból kint is vagyok, bent is vagyok kormányzati tudathasadásos állapotának, a kifelé menő, valamint a mélymagyar választói közegnek szánt üzenetek antagonisztikus kettősségének. Irányváltásról persze akkor sem beszélhetnénk, mert ahhoz egyértelműen tudni kellene, hogy eddig merre akartunk tartani.