A Matolcsy-csomag bejelentésére esett az OTP

2012-10-17 18:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,21 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 19.272,64 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 30,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A nap vesztese az OTP volt, aminek oka, hogy a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett újabb jövő évi költségvetési kiigazítási csomag a bankokon is szorít, elmarad ugyanis a bankadó felezése, a pénzügyi tranzakciós illeték pedig a tervezettnek a duplája, 2 ezrelék lesz. A másik három vezető papír közül a Mol mérsékelten gyengült, a Magyar Telekom változatlan árfolyamon, a Richter pedig erősödéssel zárt.

Az év legizgalmasabb napjának nevezte a szerdai kereskedést Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Elmondta, hogy a piaci szereplők pozitív hangulatban várták Matolcsy György tájékoztatóját, amelynek előre közölt témája a túlzottdeficit-eljárással összefüggő lépések voltak. A részvénypiaci esés akkor indult meg, amikor kiderült, hogy a költségvetési hiánycél tartható lesz ugyan, de ennek ára egyebek közt, hogy a bankadó 2013-ban mégsem csökken a jelenleginek a felére. Véleménye szerint a piaci szereplők két dolgot láttak bele a bejelentett intézkedésekbe: egyrészt azt, hogy a kormány felrúgott egy megállapodást, másrészt azt, hogy szektoradókat vezet be, amelyeket az IMF nem szeret látni. A bejelentésre agresszív esés indult az OTP-ben, amelynek mértéke megközelítette a 10 százalékot - mondta a kereskedő. Hozzátette, hogy más eszközöket azonban nem érintett az esés, a forint gyengülése sem volt számottevő. Véleménye szerint ez azt bizonyítja, hogy nem fordultak el Magyarországtól a befektetők, nem indult el tőkekivonás az országból. Zárásra az OTP is ledolgozta a veszteségei nagy részét, ami a Varjú Péter szerint jó jel a folytatásra.

A Mol 50 forinttal, 0,27 százalékkal 18.600 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban.Az OTP részvények ára 161 forinttal, 3,67 százalékkal 4.230 forintra esett, forgalmuk 26,8 milliárd forintot tett ki. A bankpapír napi legalacsonyabb árfolyama 4000 forint volt.A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 410 forinton zárt, forgalma 601,9 millió forint volt.A Richter papírok árfolyama 1055 forinttal, 2,65 százalékkal 40.900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 219,9 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,35 százalékkal 18.390 forintra gyengült.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.098,06 ponton zárt szerdán, ez 1,84 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
MTI