MNV: folyamatban van a Volán-társaságok átalakítása

2012-10-18 10:41
Meghatározott ütemezés szerint halad a Volán-társaságok átalakítása a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) koordinálásával; a tervek szerint a teljes szervezeti integráció 2014 végére valósulhat meg.
Az MNV csütörtöki közleménye szerint első lépésként 2012 végéig 7 régiós cég kialakítása történik meg, a Volánbusz és 6 regionális társaság (holding) létrehozásával. A Volánbusz Zrt., mint önálló régiót alkotó társaság működik majd tovább. A jelenleg működő Volán-társaságok pedig az adott régiós holding irányítása alá kerülnek, de jogi önállóságukat az átalakítási folyamat első szakaszában megtartják.

A régiós átszervezés eredményeként kialakuló holdingok az eddigieknél hatékonyabb, versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja - hangsúlyozza az MNV. A társaság hozzáfűzi: az új régiós társaságok az eddigi tevékenységük összehangolásával a jelenlegi működéshez képest hatékonyabban szolgálhatják a közösségi közlekedést, biztosítva ezzel a közpénzek és a költségvetési források eredményesebb felhasználását.

Az átalakítási folyamat egyik fő lépéseként a következő hetekben a Volán-társaságok közgyűlésein a jelenlegi vezérigazgatók más vezetői megbízást kapnak és kinevezik a régiós vezetőket. A személyi döntéseket az MNV Zrt. költséghatékony módon, a szakmai szempontok figyelembevételével, az érintettekkel közös megegyezésre törekedve készítette elő. Ennek megfelelően az új régiós vezetők a Volán-társaságok jelenlegi vezérigazgatói közül kerülnek ki, a korábbi vezérigazgatók döntő többsége az adott társaságnál, a létrejövő holding vezetői struktúrájában segíti az átalakítást - derül ki a közleményből.

Az átalakítás következő ütemében az MNV feladata a teljes fúzió megvalósítása, melynek eredményeképpen összesen 7 Volán társaság marad. Az iho.hu közlekedési szakportál szerdán írt arról, hogy kiválasztották az új regionális busztársaságok vezetőit, akiket két hét múlva neveznek meg hivatalosan.
MTI