Gumibitumen gyártását kezdte meg a Mol Zalaegerszegen

2012-10-18 13:17
A Pannon Egyetemmel közösen végzett kutatás-fejlesztés után a Mol Nyrt. megkezdte Zalaegerszegen a szabadalmaztatott gumibitumen gyártását - jelentették be a cég vezetői a Mol zalai finomítójában.

Galambos László, a Mol finomítás vezetője az üzem indítása alkalmából elmondta: a Gazdasági Operatív Program keretéből 128 millió forint támogatást nyert az olajvállalat, és még további 250 millió forintot fordított a termék fejlesztésére és a gyártóüzem kialakítására. Az évente 5 ezer tonna kapacitású zalaegerszegi üzemben egy évben 150 ezer gumiabroncs őrleményét hasznosítják, a kész gumibitumennel pedig 100-150 kilométernyi út burkolata készíthető el.

Tájékoztatása szerint az elmúlt egy évtizedben összesen 500 millió forint értékű beruházást végzett a Mol a zalaegerszegi finomítóban annak ellenére, hogy ez az iparág Európában és Magyarországon is nehéz helyzetben van. A zalai fejlesztések viszont azt bizonyítják, hogy hosszú távon is szükség van a zalai finomítóra, amely éppen 60 ével ezelőtt kezdte meg működését.

Holló András, a Mol termékfejlesztés kiemelt vezetője kifejtette: a gumibitument évtizedek óta használják több helyütt a világon, de előállításának és felhasználási lehetőségeinek mostanáig jelentős korlátai voltak. Az egyetemmel közös kutatás révén ezekre sikerült megoldást találni, így új kötőanyag felhasználásával kémiailag stabilizálták a terméket, amely lehetővé tette a korábban helyszíni keverés helyett a szállíthatóságot, illetve a hagyományos gépekkel történő felhasználását is. Az újonnan kifejlesztett aszfalt előnye, hogy sokkal hosszabb az élettartama, nagyobb a teherbírása, nyáron kevésbé hajlamos a nyomvályúsodásra, télen pedig a repedésre, kátyúsodásra.

Mindezek révén az ezzel készült utak fenntartása kevesebbe kerül, a használt gumiabroncsok őrleményének felhasználása ugyanakkor a környezetvédelemhez is hozzájárul. Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a munkahelyek megőrzése szempontjából is fontos Zalában, az olajipar bölcsőjében a Mol új beruházása. Számítanak az új termék hasznosítására is, amelynek első példája, hogy ezekben a napokban folyik a Mol finomítójához a 74-es főútról vezető átkötőút felújítása. Ecihinger Attila, a jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztató zalai finomító vezetője elmondta: kísérletként a 760 méteres útszakasz egyik sávját az új gumibitumennel burkolják, hogy könnyen összehasonlítható legyen a használatbeli különbség.


MTI