Az Unicredit nem megy el Magyarországról

2012-10-18 16:50
Fenntartja magyarországi aktivitását az UniCredit Bank, és az idén is nyereséget vár - mondta az UniCredit Austria vezérigazgatója.
Willibald Cernko úgy fogalmazott: "ésszerű ebben az országban maradni, ami a szomszédunk". A vezérigazgató egyben kijelentette, hogy hisznek az országban, és hogy a jelenlegi helyzet csupán átmeneti természetű. Az UniCredit Austria vezérigazgatója az azt firtató kérdésekre válaszolt újságíróknak, hogy miként reagál a pénzintézet Matolcsy György szerdai bejelentésére, amely szerint a kormány a bankokkal kötött decemberi megállapodás ellenére nem csökkenti felére jövő évtől a bankokat terhelő különadót.

Cernko az újságíróknak elmondta: várakozásaik szerint magyarországi leányuk az idén is nyereséggel zárja az évet. Emlékeztetett: az UniCredit egyike annak a három pénzintézetnek, amely 2011-ben nyereségesen tudott működni. Korábban a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója is úgy nyilatkozott, hogy az "övön aluli ütés" ellenére nem hagyja el a magyar piacot.
MTI