A nyugat-európai tőzsdék visszaestek

2012-10-19 17:44
A nyugat-európai tőzsdék pénteken visszacsúsztak a csütörtökön elért egyhavi csúcsról.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,83 százalékos napi csökkenéssel 1111,30 ponton zárt, 10,98 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A hetet így is magasabban végezte, mint az előzőt. Szokásos hét végi profitkivétel követte az egész heti, nagyjában-egészében jó teljesítményt. Az óvatosságot indokolta, hogy az EU csúcsértekezlete nem szolgált új, pozitív meglepetésekkel az egységes EU-beli bankfelügyelet létrehozására, a friss amerikai lakáspiaci és foglalkoztatási adatok sem voltak lelkesítők, és a pénteken megjelent vállalati beszámolók - köztük a Microsofté és a General Electricé - többnyire csalódást keltettek.

A bankrészvények átlagosan 2,4 százalékkal estek, miután kiderült, hogy az egységes európai bankfelügyelet korábban elhatározott létrehozása lassúbb lesz a vártnál, és ettől csúszhat a bankok - most mindenekelőtt a spanyol pénzintézetek - közvetlen tőkefeltöltésének lehetősége az új euróövezeti mentőalapból. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 20,90 pontos, 0,35 százalékos romlással 5896,15 ponton zárt, 5,81 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et.

A frankfurti DAX-30 56,59 pontos, 0,76 százalékos mínusszal 7380,64 ponton végzett, 25,13 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 30,62 ponttal, 0,87 százalékkal 3504,56 pontra gyengült, ez 10,91 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot vesztett.

A milánói FTSE MIB-40 1,27 százalékkal, a madridi IBEX-35 2,31 százalékkal került lejjebb, ám az athéni ASE tőzsdemutató 0,90 százalékkal emelkedett, miután Görögország bíztató megjegyzéseket kapott az EU-csúcsértekezlettől euróövezeti jövőjét illetően. Varsóban a WIG20 1,99 százalékkal 2350,25 pontra fogyott, de a Mol 5,75 százalékkal 276,00 zlotyra ugrott fel.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,09 százalékkal, az S&P 500-as 1,12 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,58 százalékkal volt az előző napi záró alatt.

Az euró estefelé, 1,30 dollár közelébe süllyedve, 0,31 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este. Svájci frankban 0,04 százalékkal javult, de 1,21 frank alatt maradt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 111,71 dollárba került, 71 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,50 dollárral 980,00 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benzin ára gallononként (3,78 liter) 0,0117 dollárral 2,7334 dollárra csökkent. Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1734,30 dollár volt a csütörtök délutáni 1744,20 dollár helyett azonnali szállításra Londonban, a dollár erősödése miatt.


MTI