Bízunk a bankkártyában

2012-10-23 08:28
Biztonságosnak tekinthetők a magyarországi elektronikus fizetési megoldások - ez a legfontosabb megállapítása a Magyar Nemzeti Bank negyedévente megjelenő szemléjében megjelent egyik elemzésnek.
A Divéki Éva és Listár Dániel által jegyzett, az MNB-szemlében közzétett tanulmány egy ezer ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás adatait dolgozza fel, amely nem, életkor, településtípus és régió szerint reprezentatívnak tekinthető a 15 és 69 év közötti hazai lakosság esetében. A kérdőívre adott válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek kevés olyan konkrét káreseményről tudtak beszámolni, amely velük történt valamelyik elektronikus fizetési megoldás használata során; ez az arány egyetlen elektronikus fizetési megoldás esetében sem haladja meg az 1 százalékot.

A szerzők ugyanakkor megállapítják: a Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatgyűjtéséből származó statisztikák még ennél is kedvezőbb képet mutatnak. A vizsgált időszakban (2007-2011 között) a bankkártyákkal, az internetbankkal, a telebankkal és a mobilbankkal kapcsolatos tényleges visszaélések éves aránya összességében igen alacsony szinten, 0,003 százalék körül ingadozott. A szerzők kiemelik: az elektronikus fizetési megoldások - a felmérés alapján - biztonságosnak tekinthetők.

A tanulmány szerint az emberek a legbiztonságosabb elektronikus fizetési megoldásnak a bankkártyát tartják, a megkérdezettek 64 százaléka tartja a bankkártyát nagyon biztonságos vagy inkább biztonságos fizetési megoldásnak. A bankkártya biztonságosságáról való pozitív vélekedés közvetlenül a hagyományos fizetési megoldások, a sárga csekk és a készpénz biztonságossága után következik. A tanulmány megállapítja: a biztonságérzet elsősorban az ismertséggel és a használattal van kapcsolatban, így azokat a megoldásokat tartják a megkérdezettek biztonságosabbnak, amelyeket ismernek és használnak. A válaszadók azoknak az elektronikus fizetési módoknak biztonságosságát is alacsonyabb szintre értékelik, amelyeket nem ismernek, kevésbé használnak. A szerzők szerint a készpénzmentes elektronikus fizetési megoldások intenzívebb használatát leginkább az ismeretek bővítésével lehet elérni, ezzel együtt pedig a használók biztonságérzete is magasabb lesz. A fizetési megoldásokkal kapcsolatos ismeretek átadását a lakosság túlnyomó többsége a saját számlavezető bankjától várja - mutat rá a jegybank elemzése.
MTI