David Venter
■ 66 éves, olasz édesanyától és búr édesapától származik. A Stellenbosch Egyetem pszichológia szakán szerzett diplomát, másfél évtizeden keresztül gyógyítással foglalkozott.
■ 1985-ben kezdte el vezetni azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek később hozzájárultak a dél-afrikai feketéket jogfosztottságban tartó apartheid rezsim lebontásához. 1994-től Nelson Mandela, majd utódja, Thabo Mbeki elnöki tanácsadója volt.
■ Jelenleg a Motorola cég tárgyalási tanácsadója, emellett a belgiumi Vlerick Leuven Gent Ma­nagement Schoolban tanít. A budapesti Mathias Corvinus Collegium vendégprofesszo­ra­­ként évente többször Magyarországra látogat, egyik kedvenc zeneszerzője Liszt Ferenc.


- Hétévesen írta meg első apartheidellenes röpiratát. Mi késztetett egy dél-afrikai, fehér kisfiút arra, hogy kiálljon a feketék jogaiért?
- Mondok egy példát. Ha elmentem a postára, én azt a díszes bejáratot használtam, amely a főutcára nézett, és egy tábla lógott fölötte: csak fehéreknek. A feketék, akik akkoriban a lakosság 85 százalékát tették ki, az épület hátsó része felől, egy kis ajtón léphettek csak be. Egy gyerek nem érti, mi az az intézményesített rasszizmus, de zsigeri megérzései vannak. A falunkban a feketék voltak többségben, így ha játszani akartam, azt csak az ő szabályaik szerint tehettem. A szüleim is mindig arra neveltek, hogy nem szabad színekben gondolkodni. Az első röpirataim biztos nagyon gyerekesek voltak, de amikor már a katolikus iskolába, később angol egyetemre kerültem, ott is mindig szabadon kifejezhettem a véleményem.

- Akkoriban az apartheid nyílt kritikusainak többségét bebörtönözték, önnek ezt hogyan sikerült megúsznia?
- Mindig amellett érveltem, hogy építő jellegű ellenállásra van szükség, nem önmegsemmisítésre. Ha egyszer lecsuknak, akkor nincs már többé befolyásod. Tehát az a lényeg, hogy feszegeted a határokat, amennyire csak tudod, de nem léped át azokat.

- Nelson Mandela tehát átlépte a határokat? Őt 27 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, mégsem vesztette el a befolyását.
- Ez így van, de Nelson vezetőnek született. Az egyetemista évei közepén kezdett igazán forradalmi személyiséggé válni. Megválasztották az egyetemi diáktanács elnökének, de ő nem fogadta el a tisztséget. Így akart tiltakozni az ellen, hogy a vezetőség önkényesen módosította a diáktanács összetételét. Ultimátumot kapott: vagy elfogadja a diákelnöki pozíciót, vagy kirúgják - az utóbbit választotta. Ezután ment Johannesburgba, ahol megismerkedett az Afrikai Nemzeti Kongresszus több tagjával, és ekkor kezdett el arról beszélni, mit jelent számára az afrikai identitás. Politikai tevékenysége miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték 1964-ben, viszont amikor 27 év elteltével kiszabadult, nem volt benne bosszúvágy. Sokan nem értik, hogy a dél-afrikai fekete társadalom hogyan tudta megbocsátani az apartheid rendszer negyven éven át tartó szörnyűségeit. Ehhez az kellett, hogy Nelson megbékélést kereső hozzáállása minden emberre hatással legyen.

Nelson Mandela 1994-es elnöki beiktatásakor. Nem volt benne bosszúvágy.

- A különböző etnikumok közötti békés együttélés sok európai ország számára is gondot jelent. Mit érdemes tanulni Dél-­Afrika példájából?
- Desmond Tutu püspök azt mondta, hogy az apartheid utáni Dél-Afrika egy szivárványtársadalom: az egymás mellett élő színek különbözőek maradnak, de mégis együtt alkotnak egy csodálatos képződményt. Országunkban 11 etnikai csoport él, alkotmányunkban 11 hivatalos nyelv szerepel. Minden parlamenti iratot le kell fordítani az összes nyelvre. Rengeteg pénzt kell fordítókra költeni, néha felbukkan egy-egy kekeckedő professzor, hogy egy bizonyos javaslat fordításában nem helyes zulut használtunk. El lehet képzelni, micsoda rémálom az egész. Viszont ez is egy jele annak, hogy tiszteljük egymás jogait, kultúráját, nyelvét és vallását. Az apartheid rendszerből a demokráciába történő átmenetünk pedig szinte zökkenőmentes volt: a régi rezsim, amely egyébként atomfegyverrel, hatalmas fegyveriparral rendelkezett, szinte önként átadta a hatalmat.

- Beszélhetünk valódi hatalomátadásról, ha a gazdasági hatalom nagy része még ma is a fehér lakosság kezében van?
- Ma már létezik egy nagyon gazdag fekete réteg is, amelyet viszont a többi fekete nem tisztel. Kókusznak csúfolják őket - kívül feketék, belül fehérek. Egyszer együtt reggeliztem egy ismerősömmel, akit pár nappal azelőtt parlamenti képviselőnek választottak. Gratuláltam neki. Erre ő: „Ez valami beteg vicc, David? Nekem semmi kedvem nincs a parlamentben ülni, abban nincs pénz. Majd átmegyek a bizniszbe!" Ma ő Dél-Afrika egyik legnagyobb bankjának az elnökhelyettese. Az eredeti elképzelés az volt, hogy ha elég nagy vagyon kerül a felső osztályhoz, az majd valahogy leszivárog az alsóbb rétegekhez is. Szivárgás persze nincs, inkább egy áthatolhatatlan betonréteg van a felső és alsó réteg között. Ma Dél-Afrikában az a legnagyobb baj, hogy egy átlagos fekete állampolgár ugyanolyan szegény, ugyanolyan éhes, mint korábban, sőt, jobban szenved a munkanélküliségtől, mint valaha.

- A munkaerőpiacon bevezetett kvótarendszer sem segíti a feketék munkához jutását?
- Az csak a 250 főnél több embert foglalkoztató vállalatokra vonatkozik. Azoknak valóban eleget kell tenniük bizonyos elvárásoknak a fekete alkalmazottakra és a részvényesekre vonatkozóan is. Én nem szeretem a kvótákat, mert egy mesterséges rendszert eredményeznek, amely olyan embereket ültet bizonyos pozíciókba, akiknek nincs meg azokhoz a megfelelő képzettségük. Butaság egy olyan embert kinevezni vezérigazgatónak, aki még egy osztályt is alig tud vezetni. Legutóbb egy egyszerű műszaki alkalmazottat ültettek egy atomerőmű élére, míg egy sokkal rátermettebb férfit elküldtek azzal, hogy „Elnézést uram, de ön nem fekete!" Ez nonszensz, fordított rasszizmus. Az apartheid rezsim lezárultával az lenne a feladat, hogy mindenki számára egyenlő lehetőségeket nyújtsunk. Elsődlegesen az oktatásba kellett volna pénzt fektetni, hogy pár generáció múlva új szellemi elit jelenjen meg.

- Mi a véleménye a jelenlegi állami oktatásról?
- Egy vicc. Ugyanezt mondtam nemrég egy előadásomon, ahol a hallgatóság nagy része jómódú feketékből állt. Egy férfi felháborodva kérdezte, hogy mondhatok ilyet. Mire én: „Mielőtt válaszolnék a kérdésre, egy dolgot szeretnék kérni a hallgatóságtól. Tegye fel a kezét az, akinek a gyermeke nem magániskolába jár!" Mindenki csak ült, mozdulatlanul. „Van még kérdése, uram?" Nem volt.

- A magasabban képzett fehérek közül sokan elhagyják Dél-Afrikát, állítólag a megnövekedett erőszak miatt. Ez valóban így van?
- Az erőszak kérdését mostanában felkapta a média, és azt sugallja, hogy a bűncselekményeket kifejezetten fehérek ellen követik el. Az erőszak nem a bőrszíntől függ. Ugyanúgy működik, mint más országokban: bizonyos területeken intenzívebben van jelen, lokalizált. Kérdezzünk csak meg egy belgát, biztosan tud mondani jó pár brüsszeli helyet, ahova nem szívesen menne sötétedés után. Az viszont tény, hogy Dél-Afrika fehér lakossága elöregedik, ma már csak 9 százalékát adják a teljes népességnek. Voltak, akik elmentek, de ma már egyre többen vannak azok is, akik visszatérnek.

- Mi vonzza őket?
- Rájöttek, hogy az állami szektorból kilépve, saját ötleteiket megvalósítva sok pénzt tudnak keresni. Nagy szükség van a kreatív vállalkozói csoportokra, hiszen ők teremtenek munkát, ők tudják fellendíteni a gazdaságot, azokkal a feketékkel együtt, akik már vezető pozícióba kerültek, vagyont szereztek. Nekik kell a változás motorjának lenni. De sokan még mindig megengedik maguknak, hogy hátrafelé nézzenek, és az apartheid miatt sajnálkozzanak, ahelyett, hogy a jövőbe tekintenének. Azt üzenem nekik: az isten szerelmére, forduljatok meg! Különben a világ elrobog mellettünk.

Dél-afrikai Köztársaság
Terület: 1,22 millió km²
Lakosság: 48,8 millió
Etnikai összetétel: 79,5 % fekete, 9 % fehér, 9 % kevert, 2,5 % ázsiai
GDP/fő: 11 100 dollár*
GDP-növekedés: 3,1%**
Munkanélküliség: 24,9%**
Infláció: 5%**
GDP-arányos államadósság: 34,1%**
* 106. a világ országai között. ** 2011-es adatok. Forrás: CIA World Factbook