A Kiútprogram "túlélő üzemmódra" kénytelen visszakapcsolni

2012-10-25 12:29
A szegények, elsősorban a romák vállalkozóvá válását felkaroló Kiútprogram fő támogatói folytatják a projektet magánforrásból, de állami részvétel nélkül csak túlélő üzemmódban működhetnek - mondta a Kiútprogram Nonprofit Zrt. elnöke egy sajtóbeszélgetésen.

Az elmúlt két évben a Kiútprogram 138 induló vállalkozásnak összesen 153 hitelt folyósított, 70,5 millió forint összegben - közölte az elnök. Polgár András hozzátette: a 138 vállalkozás 60 százaléka életképessé vált, és a tanulási folyamat eredményeképpen a kezdeti 40 százalékos visszafizetési ráta a második szakaszban 60 százalékra emelkedett. Majd a harmadik szakaszban egy uborkatermelési integrációs rendszerbe való csatlakozás révén közel 100 százalékra emelkedett.

Ebben 30 nyírségi falu 30 roma családja vesz részt. A Kiútprogram a vállalkozások révén munkahelyeket teremt, egy munkahely az államnak ugyanannyiba kerülne ebben, mint a közmunkaprogramban, de a közmunkás visszatérése a piacra szinte reménytelen - mondta Felcsuti Péter, a Kiútprogram Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja. A programba bekapcsolódók 60 százaléka tartósan munkát végez, ellentétben a közmunkással, aki csak egy adott ideig. A projekt fejlődésének fenntartásához évi 100-150 millió forint költségvetési forrásra lenne szükség - mondta.

A program bizonyította adó- és járuléktermelő képességét, az elmúlt két évben az állam számára befizetett közterhek mintegy 50 százalékkal haladták meg az állami támogatást - jelezte Polgár András, hozzátéve, hogy például Írországban 3 éves adómentességet biztosítanak a kezdő vállalkozásoknak. Egy ilyen projekt akkor életképes, ha abban a civil szervezetek, magántámogatók mellett az állam is részt vesz, ez ugyanis a feltétele annak, hogy a mélyszegénységet segítő programokba nemzetközi donorszervezetek is bekapcsolódjanak - hangsúlyozta Felcsuti Péter.

Az Európai Unió és a Világbank szakértői elégedettek voltak a Kiútprogramnak nyújtott 1,4 millió eurós támogatás felhasználásával, a mikrohitelezési projekt-kezdeményezés elterjesztését javasolták az Európai Unióban is - jelezte Polgár András. A szakértők egyetértettek abban, hogy a Kiútprogramon kívül nincs más, a fehér gazdaságban működő, a roma integrációt szolgáló sikeres munkahelyteremtő szociális mikrohitel-program a térségben - tette hozzá.


MTI