Új ablakot nyit a Microsoft

2012-10-25 13:25
Világszerte csütörtökön mutatja be a Microsoft új operációs rendszerét, a Windows 8-at. A program olyan új eszközrendszer, amely összekapcsol és átjárhatóvá tesz minden személyes elektronikus eszközt, az okostelefont, a táblagépet, a notebookot és az asztali PC-t, kihasználva a személyes és a közösségi tér minden lehetőségét.
A Windows történetének kezdetén a munkahelyén még mindenki írógépet, a dokumentumok lemásolásához stencilgépet vagy indigót használt. 1975-ben Bill Gates és Paul Allen céget alapítottak Microsoft néven, amely akkor még csak egy volt a sok induló számítástechnikai vállalkozás között.

Öt évvel később az IBM megkereste a Microsoftot a Chess (Sakk) fedőnevű projekttel kapcsolatban, és a cég egy új operációs rendszer fejlesztésébe kezdett. Az IBM pedig 1981-ben kiadta az első MS-DOS programot (Microsoft Disk Operating System) futtató számítógépeit. Már akkor világossá vált, hogy bár az rendszer hatékony, sokak számára túl bonyolult, hiszen megfelelő használatához fejből ismerni kell a szöveges felületen begépelhető parancsokat.

Ezzel a felismeréssel indult el a világ legnépszerűbb operációs rendszerének évtizedes útja, és 1985. november 20-án bemutatkozott a Windows 1.0.1987 decemberében a Microsoft kiadta az újabb, 2.0-ás rendszert, asztali ikonokkal és kibővített memóriával. A következő évben értékesítése alapján már a Microsoft számított a világ legnagyobb szoftverfejlesztő cégének. Egyre több irodai dolgozó számára vált a számítógép a mindennapi élet és munka részévé. 1990 májusában bejelentették a 3.0-ás verziót, amit a 3.1-es követett 1992-ben.

A két termék két év alatt közel 10 millió példányban fogyott, és ezzel a Windows vált a legelterjedtebb operációs rendszerré. A szoftvert hatalmas dobozban sorakozó floppy-lemezekről kellett telepíteni, és súlyos felhasználói kézikönyv járt mellé. Az NT 1993 július végén jelent meg, majd 1995 augusztusában a 95. Az új operációs rendszerből rekordmennyiség, 7 millió példány fogyott az első öt héten. Ez az első változat, amely magyar nyelven is megjelent.

Ez a kor már a faxmodemek, az e-mail, az új online világ, a multimédiás játékok és az oktatóprogramok kora. A Windows 95 beépített internettámogatással rendelkezett, telefonos hálózati kapcsolatot használt, és 12 nyelven jelent meg. 1995 nyarán jelent meg az Internet Explorer első verziója is.Az 1998-ban kiadott változat a korábbi frissítése volt. A rendszer lehetővé tette a programok gyorsabb megnyitását és bezárását, támogatta a DVD-lemezek olvasását és az USB-eszközök használatát. Ekkor jelent meg a gyorsindítás sáv, amelynek segítségével a start menü vagy az asztal használata nélkül indíthatók el programok. A 2001-ben kiadott XP Professional és a Home Edition sikerességét mutatja, hogy 2007-ben szinte minden magyarországi PC XP-t futtatott.



Az XP-t a Vista követte, amelyhez fejlettebb, nagyobb teljesítményű hardverre volt szükség.A 7-es változat 2009 októberében jelent meg, kevesebb mint három évvel a Vista után, ám ekkorra megérkezett a vezeték nélküli világ. A laptopok eladása már felülmúlta az asztali számítógépekét, és a felhasználók gyakran kapcsolódtak kávézókból és egyéb nyilvános helyekről az internetre. A program segítségével a felhasználók immár érintésekkel is böngészhettek az interneten, lehetővé vált zenék, videók és fényképek adatfolyamként való továbbítása egy hangrendszerre vagy televízióra. Sikerét mutatja, hogy 2010 őszén minden másodpercben hét darabot adtak el belőle, így ez lett minden idők legkelendőbb operációs rendszere. A most piacra kerülő Windows 8 tervezése még a 7-es megjelenése előtt megkezdődött. A fejlesztők szerint az új verzió nagy előrelépés az ultrahordozható számítógépek, táblagépek, érintőképernyők, alkalmazások, játékok és kiegészítők világában, miközben kompatibilis a már meglévő hardverekkel és szoftverekkel.
MTI