Termálfürdőt és kempinget vásárolna Zalaegerszeg

2012-10-26 16:53
Megvásárolná Zalaegerszeg önkormányzata a Gébárti-tónál lévő fedett termálfürdőt, kempinget, valamint a pózvai geotermikus közműrendszert: az önkormányzat döntött a tulajdonos cégek és eszközeik vagyonértékelésének elindításáról - közölte Zalaegerszeg gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
Doszpoth Attila (Fidesz-KDNP) a csütörtöki közgyűlés döntéseit ismertető sajtótájékoztatón azt mondta: a közgyűlés elvben egyetért a vásárlással, ezért a polgármestert megbízta, hogy készíttesse el a vagyonértékelést, illetve a tulajdonos cégek átvilágítását.

Az alpolgármester az MTI kérdésére elmondta: a fedett termálfürdő és a kemping, valamint a Zala Megyei Kórház külső szárnyát is hőenergiával és meleg vízzel ellátó geotermikus közműrendszer eszközeinek értéke meghaladja az egymilliárd forintot. A közgyűlés által tárgyalt előterjesztés felidézi, hogy a gébárti turisztikai fejlesztések 2002-ben léptek új szakaszba, amikor is a nyitott termálfürdő és az aquapark megépítése után fedett termálfürdő, kemping és szálloda építésének terve fogalmazódott meg.

Az önkormányzat a már meglévő létesítményeket és a tóstrand üzemeltetését pályázat útján vállalkozásba adta azzal, hogy a nyertes vállalta a fedett termálfürdő, a kemping illetve a szálloda megépítését és működtetését, de a hotel nem készült el. Az elmúlt tíz év alatt a vállalkozóval az együttműködés "nem volt problémáktól mentes", az aquapark üzemeltetését a vállalkozás 2009-ben vissza is adta az önkormányzatnak. A létesítmények üzemeltetéséhez elengedhetetlenül szükséges termálvizet biztosító közműrendszer tulajdoni helyzete pedig lehetetlenné teszi, hogy a szállodát más vállalkozás építse meg.

Doszpoth Attila beszámolt arról is, hogy zárt ülésen tárgyalta az önkormányzat az Első Egerszegi Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zrt. engedélyeztetési folyamatának helyzetét. A város vállalkozásait tőkével is támogatni kívánó önkormányzati pénzügyi cég indításához a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hiánypótlásokat kért, amelyeket a közgyűlés meg is tett. Az alpolgármester hozzáfűzte: a remények szerint idén, év végén vagy a jövő év elején megkaphatja a PSZÁF engedélyét a pénzügyi szolgáltató, ezt követően kezdeményezhetik a cégbírósági bejegyzést, így várhatóan a jövő év első felében megkezdheti tevékenységét a zalaegerszegi önkormányzat új vállalkozása.
MTI