Borúra derű - Jobb napot zárt Nyugat-Európa

2012-10-26 19:11
A nyugat-európai tőzsdék pénteken többnyire kissé javultak a csütörtöki vegyes teljesítmény után.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,19 százalékos napi emelkedéssel 1097,94 ponton zárt, 9,64 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A hetet azonban alacsonyabban végezte, mint az előzőt, amikor emelkedett. Egy nehéz nap megpróbáltatásain könnyített délután az előzetes adat arról, hogy az Egyesült Államokban gyorsult a gazdasági növekedés a harmadik negyedévben, a fogyasztói bizalom pedig ötéves csúcsra erősödött ebben a hónapban, de nagy fellendülést ez sem okozott az európai tőzsdéken, a New York-i börzék pedig mínuszban voltak késő délután. A napi kereskedést pénteken is rossz hírek nehezítették.

Az Apple, az Amazon.com, az Ericsson, a Publicis, a Renault, a Samsung sorozatban közölt gyenge eredményeket, borús előrejelzést, a fogyasztói piac tartós, általános gyengeségét okolva. Ugyanerre figyelmeztetett a franciaországi fogyasztói bizalom és az olaszországi üzleti bizalom romlásáról megjelent becslés. A spanyol munkanélküliség vártnál ugyan kisebb, de folytatódó növekedéséről közölt adat pedig ismét felhívta a figyelmet az euróövezeti államadósság-kezelés buktatóira. Így nem sokat segített, hogy az IMF pénteken megdicsérte Spanyolországot a bankrendszere "gyógyításában" elért sikerekért. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 1,66 pontos, 0,03 százalékos javulással 5806,71 ponton zárt, 4,21 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 31,62 pontos, 0,44 százalékos többlettel 7231,85 ponton végzett, 22,61 százalékkal az év végi értéke fölött. Párizsban a CAC-40 23,56 ponttal, 0,69 százalékkal 3435,09 pontra erősödött, ez 8,71 százalékkal jobb a múlt év véginél.A milánói FTSE MIB-40 0,36 százalékkal került feljebb, de a madridi IBEX-35 0,05 százalékkal, az athéni ASE tőzsdemutató 0,76 százalékkal süllyedt. Varsóban a WIG20 0,37 százalékkal 2320,08 pontra fogyott, a Mol maradt 276,00 zloty.A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,44 százalékkal, az S&P 500-as 0,69 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,42 százalékkal volt az előző záró alatt.Az euró estefelé, 1,30 dollár alatt, 0,01 százalékkal kevesebbet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este. Svájci frankban 0,04 százalékkal gyengült, 1,21 frank alatt járt.Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 108,94 dollárba került, 45 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 8,50 dollárral 950,50 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0274 dollárral 2,7038 dollárra emelkedett.Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1714,45 dollár volt a csütörtök délutáni 1714,25 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
MTI