Kovács Árpád: a kiigazító csomagok kétharmadával lehet számolni

2012-10-29 12:44
A nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett kiigazító csomagoktól várt egyenlegjavulás kétharmadával lehet számolni Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint.

Kovács Árpád a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által szervezett hétfői budapesti fórumon kifejtette: a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett két, összesen közel 765 milliárd forintos kiigazító csomagnak azt a részét, amely a kiadásokra vonatkozik, érti a külföld, értik a nemzetközi szervezetek. A bevételeket növelő részeket már kevésbé, így a bürokrácia csökkentéséből várt további 30 milliárd forintot, vagy a közszférában történő hatékonyabb bérszabályozásból származó többletbevételt - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a költségvetés stabilitása nélkül nincs növekedés, s felhívta a figyelmet arra, hogy ha jövőre a GDP arányos államháztartási hiány nem 2,2 százalék lesz, hanem 2,9 százalék, akkor a különbözetet meg kell finanszírozni. A KT elnöke a hétfői előadásában is rögzítette: az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) azért kell megállapodni, mert az a piaci kamatnál 3-4 százalékponttal olcsóbb finanszírozást, több százmilliárd forintos kamatkülönbözet jelent.

A jövő évi költségvetés finanszírozásával kapcsolatos bizonytalanságot megszüntetné az EU/IMF- megállapodás, mivel az a költségvetést terhelő összesen közel 6,4 ezer milliárd forintos kötelezettség meghaladja a kormány rendelkezésére álló forint és devizaszámlán lévő összeget - figyelmeztetett az előadó. Mivel egy sikeres, 4 milliárd euró, vagy annak megfelelő dollár devizakötvény kibocsátásnak kicsi a valószínűsége, ezért a finanszírozás akkor lehet problémamentes, ha a tervezett költségvetési hiányt tartja a kormány és továbbra is sikeresek forintkötvény kibocsátások - mondt Kovács Árpád.

A költségvetési politikában létfontosságú a kiszámíthatóság, s ebből a szempontból, a magyar költségvetés fegyelmezett, a kiadási oldalt a tervezettnek megfelelően tartja a kormány, "nincs elszaladás" - jelezte a KT elnöke, aki szerint megállítható a magyar gazdaság lefelé menő spirálja .

Az MGYOSZ támogatja a kormányt abban, hogy az államháztartási hiányt a GDP három százaléka alá szorítsa, ugyanakkor nem ért egyet azokkal a lépésekkel, amelyek a növekedést gátolják, így a bankadó fenntartásával illetve a tranzakciós illeték mértékének felemelésével - mondta az előadást megelőző bevezetőjében Futó Péter. Az MGYOSZ elnöke szerint a magyar gazdaság szempontjából most a két legfontosabb ügy: a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés és az EU/IMF-megállapodás létrehozása. Emellett a kormánynak "békét kell kötnie a bankokkal" - tette hozzá Futó Péter.


MTI