Barack Obama és Mitt Romney. Fej fej mellett

Amikor Barack Obama négy évvel ezelőtt reményt és változást hirdetett első elnöki kampányában, aligha gondolta, milyen nehéz lesz szállítani a reményt, illetve milyen népszerű lesz újra változásokat követelni négy évvel később, immár ellene. Az idén kétmilliárd dolláros kampányharc dúl a Fehér Házért közte és Mitt Romney téliolimpia-mentő üzletember, volt massachusettsi kormányzó között. De az igazi küzdelem szinte civilizációs léptékkel mérhető, és lényegében az amerikai állam szerepének és az állampolgári elvárások dimenzióinak gyökeres átalakításáért folyik.

Korántsem véletlenül mondta Romney a legtehetősebb támogatóival tartott megbeszélésen, hogy semmi dolga a lakosság azon 47 százalékával, amely „nem vállal felelősséget saját életéért”. Ahhoz ugyanis, hogy tovább lehessen csökkenteni a társadalmi össztermék újraelosztásának méreteit, drasztikusan meg kell nyirbálni a szociális juttatásokat. És nem véletlenül váltott hangnemet Obama másfél évvel ezelőtt, a látványos, de sikertelen kompromisszumkeresés helyett a középosztály megmentését tűzve zászlajára, amelyhez tüzes kampányüzenetek párosultak.

TÚLFESZÍTETTÉK A HÚRT
A választási harc a kihívó számára tűnt ígéretesebbnek. A gazdasági mutatók abszolút értéke alapján a regnáló elnöknek alig mutatkozott esélye az újraválasztásra. Négy év elmúltával pedig a kiinduló helyzet súlyosságára hivatkozni – ha mégoly megalapozottan is – nem elegáns és kevésbé hatékony. Képviselőházi ellenzéke azonban az elmúlt két esztendőben túlfeszítette a húrt, s hivatkozási alapot teremtett Obamának ahhoz, hogy milyen veszélyek fenyegetnének, ha a Teadélután mozgalom a szélsőségesen libertariánus politikájával megkaparintaná a teljes hatalmat.

Elnökjelölti totó: 13 + 1 különbség
Obama és Romney egyetért abban, hogy a jelenlegi 1,1 százalékosnál jóval gyorsabb növekedésre lenne szükség. Komoly különbségek mutatkoznak viszont köztük a gazdaság serkentésének és a növekvő terhek elosztásának kérdésében.

1. Munkahelyteremtés
● Obama az állami beruházásokban bízik, valamint az elmúlt 30 évben külföldre menekült fizikai termelés egy részének adókedvezményekkel történő visszacsalogatásában. Hosszú távon viszont az új technológiák kiaknázása a célja, ehhez javítani kell a közoktatás hatékonyságát. Romney állami beruházások helyett további adócsökkentésekkel serkentené a növekedést.

2. Költségvetési hiány
● A szeptember 30-án véget ért pénzügyi évben az Egyesült Államok negyedszer zárt 1000 milliárd dollárnál nagyobb deficittel (a jelenlegi 1100 milliárd a GDP 7,3 százalékával egyenlő). Obama szerint mindezt a Bush-évek alatti adó- és háborús politika, valamint a 2008-ban kitört pénzügyi válság okozta, amelynek következtében a korábban tervezettnél legalább 3500 milliárddal kevesebb az adóbevétel. Míg Romney azonnali adócsökkentéssel és az állami kiadások részletezés nélküli lefaragásával csökkentené a hiányt, addig Obama „hosszú távú és méltányos” szigorításokat tervez.

3. Államadósság
● A GDP 100 százalékát elérő államadósságot két részre kell bontani. A külső adósság 11,3 ezer milliárd dollárnyi, a GDP 72 százalékára rúg. Az államháztartás belső adóssága – elsősorban a társadalombiztosítási alap felé – 4800 milliárd dollár. Külföldi hitelezők kezében csak az első rész mintegy fele van. Az összadósság gazdasági és demográfiai növekedéssel csökkenthető. Obama és Romney hozzáállása mindkettőben élesen eltér.

4. Társasági adó
● Az elnökjelöltek megegyeznek abban, hogy a jelenlegi 35 százalékos társasági adó túl magas, ám az alapból levonható kamatkiadások miatt ez a valóságban sokkal alacsonyabb. Kérdés, miként tervezik úgy lejjebb vinni ezt a terhet, hogy az állami bevételek érdemben ne apadjanak.

5. Személyi jövedelemadó
● Az Egyesült Államokban progresszív adóskála van érvényben, amely jelenleg 10 és 35 százalék között 6 adóosztályt ismer. Obama megtartaná a jelenlegi, történelmileg alacsonynak számító adókulcsokat mindazoknak, akik évi 250 ezer dollárnál kevesebbet keresnek, de enyhén növelné az azon felül kereső 3 százalék adóját. Romney nem hajlandó részletekbe bocsátkozni, de „mindenki számára” 20 százalékos adócsökkentést ígért.

6. Nyereségadó
● Az adórendszer egyik legkevésbé egalitariánus vonulata, hogy a tőkebefektetésből származó nyereség után a magánszemélyek 15 százalékos szinten adóznak. Ennek a következménye, hogy Romney a maga évi húszmilliós bevételére – amely teljes egészében tőkenyereség – alacsonyabb adókulcsot számol el, mint egy gyári munkás. Obama gyakran mutatott rá ennek igazságtalanságára, Romney viszont mindenképpen fenntartaná a rendszert.

7. Kisvállalatok helyzete
● Romney gyakran fenyegeti a kisvállalatok tulajdonosait azzal, hogy Obama adónövelése súlyos helyzetbe hozná őket. Az elnök azzal vág vissza, hogy az adónövekedés csak az évi negyedmilliós kereset fölött lép életbe. A két narratíva közötti szakadék az, hogy a besorolás felső határértékei sokkal magasabbak, mint azt az átlagember gondolja. Egy „kisvállalatnak” 100–1500 alkalmazottja lehet, évi bevétele pedig 2,5–21,5 millió dollárra (a mezőgazdaságban 0,5–9 millióra) rúghat. Romney „kisvállalkozója” tehát nem egy átlag kisiparos.

8. Társadalombiztosítás
● A legtöbb amerikainak csak a kötelező tb jelenti az öregkori bevételt. Ezt a fizetés utáni járulékból fedezik, de csak a 110 ezer dollárig terjedő bevételből. Emiatt és a demográfiai változások következtében 20-30 éven belül finanszírozhatatlanná válhat a rendszer. Romney privatizációról beszél, Obama viszont ellenzi azt, mert az átlagember nem bízhatja öregségét a tőzsdére.

9. Idősek biztosítása
● Ez is egy bérlistára kivetett járulékból fedezett támogatás, amelyre a 65 éven felüliek hatalmas többsége támaszkodik. Romney teljes mértékben privatizálná a rendszert, és adókedvezménnyel támogatná a magánbiztosítás vásárlását. Minthogy a jelenlegi Medicare szisztéma jól működik, Obama erről hallani sem akar.

10. Szegények biztosítása
● A Medicaid az idősekéhez hasonló rendszer, de szigorú felső jövedelmi korlátokkal (körülbelül évi 15 ezer dollárig jár), ezért csak a legszegényebbek és a fogyatékkal élők vehetik igénybe. Romney megszüntetné a szövetségi szabályozást, és átengedné azt a tagállamoknak. Obama azért ellenzi ezt, mert az leépítéshez vezetne.

11. Általános egészségbiztosítás
● Az igazi vörös posztó a jobboldal szemében a 2010-ben elfogadott – Obamacare néven emlegetett – új törvény, amely megszüntette a magánbiztosítók jogát, hogy egészségügyi vagy bármilyen más okból elutasítsák vagy megszüntessék bárkinek a biztosítását. A teljes egészében csak 2014-től érvénybe lépő szabályozás biztosítási kötelezettségre alapul, ezt Romney határozottan elutasítja. Obama idei támogatottságának jelentős részét e rendszer hívei adják.

12. Honvédelmi kiadások
● Obama eddig sem csökkentette a Pentagon kiadásait, de az iraki, majd két év múlva az afganisztáni háború megszüntetésével jelentős kiadásoktól mentesül az ország. A két háború összesen legalább 3000 milliárd dollárba került, ez döntő mértékben hozzájárult az államadósság növeléséhez. Romney a honvédelmi kiadások évi 200 milliárdos növelését javasolja, ezzel áttételesen munkahelyek teremtését is célozza.

13. Energiapolitika
● Az Egyesült Államok minden korábbinál magasabb szinten fedezi kőolaj- és gázszükségletét saját forrásokból. Obama ezt fokozná a megújuló energiákba való jelentős állami befektetéssel. Romney viszont az olaj- és gázkitermelés kedvezményes helyzetét védelmezi, s ebben a két szektorban ígéri új munkahelyek százezreit.

+ 1. Erkölcsháború
●  A terhesség elleni védelem szabadsága, a terhességmegszakítás törvényessége, az azonos neműek házassága, valamint a szakszervezeti és a szavazati jog visszaszorítása ügyében Obama a liberális álláspontot képviseli, Romney a konzervatív vonalat.A Republikánus Párt vezetése belegabalyodott a fennálló hatalmi rendszer és a saját szélsőségesei között vívott harcba, és csak nagy nehézségek árán tudott esélyesnek tűnő mérsékelt jelöltet állítani. A starthoz álláshoz való jog megszerzése érdekében azonban Mitt Romney-nak alaposan torzítania kellett mondanivalóján, márpedig a jobbszélhez igazított hosszú kampánya Obama malmára hajtotta a vizet. Így fordulhatott elő, hogy október elsejére az elnök kényelmes előnyre tett szert, és szinte biztosra vehette a november 6-i győzelmet.

Romney azonban az utolsó pillanatban meredeken középre rántotta a kormányt – éppen akkor, amikor a politikában kevésbé érdekelt, határozatlan tömegek elkezdtek odafigyelni. Pillanatok alatt újra szorossá vált a küzdelem. Az elnökjelöltek három tévévitája, illetve alelnökjelöltjeik – Joe Biden jelenlegi alelnök, illetve Paul Ryan wisconsini képviselő, a Teadélután mozgalom költségvetés-nyirbáló üdvöskéje – egyetlen médiacsatája igazi raliversennyé alakult. Az elején Romney alaposan elhúzott, de Obama végül képes volt visszaelőzni. Az égető gazdasági és társadalmi kérdések sokasága miatt a jelölteknek oly mértékben általánosítaniuk kellett programjukat, hogy az elszánt vitákból alig derültek ki konkrétumok. (A legfontosabb különbségeket lásd a keretes anyagban.) Így a választópolgárok leginkább az ösztöneikben bízhatnak, vagy legfeljebb a jelöltek egyéniségének kisugárzása alapján dönthetnek.

Választási rendszer: kulcsszerepben a hintaállamok
Miért van az, hogy az elnökjelöltek alig kampányolnak a legnagyobb államokban, például Kaliforniában vagy Texasban, ugyanakkor szinte hetente megjelennek a közepes Ohióban vagy Virginiában? Hogyan lehetséges az, hogy félezer floridai nyugdíjas meg katona felülír félmillió országos szavazatot (mint a 2000. évi Bush–Gore összecsapás végén), vagy néhány tucat autógyári munkás megtarthatja Obamát a Fehér Házban még akkor is, ha netán az országos többséget Romney szerzi meg? A rejtély kulcsa, hogy az amerikai elnökválasztási rendszerben a többségi elv csak a szövetségi államok szintjén érvényesül, a győzelmi mozaik azonban 51, eltérő súlyozású elemből áll. Az egyes tagállamok – a tízévenkénti népszámlálás nyomán újraszámított rendszer alapján – annyi úgynevezett elektori szavazattal rendelkeznek, ahány szenátoruk (államonként kettő) plusz képviselőjük (lakosságarányosan változó) van a kongresszusban. Bonyolítja a képet, hogy Washingtonnak mint szövetségi kerületnek nincs ugyan szavazati joggal felruházott képviselője egyik házban sem, de az elnökválasztáshoz megkap annyi elektori szavazatot – hármat –, mint ha teljes jogú állam lenne. Az elektori testület mindezek alapján 538 tagból áll, tehát a győzelemhez 270 szavazatra van szükség.  Minthogy a lakosság politikai irányultsága földrajzilag korántsem egyenletesen oszlik meg, léteznek eleve demokrata, illetve republikánus többségű államok. A legnépesebbek közül a 37 milliós Kalifornia és a 19 millió lakosú New York többsége például rendszerint a demokrata jelöltre szavaz, míg a 25 milliós Texas a republikánusra. Ugyanakkor a negyedik legnépesebb Florida – a maga 19 millió polgárával – azok közé az úgynevezett hintaállamok közé tartozik, amelyek kiszámíthatatlanul viselkednek. Mitt Romney az idén 23, viszonylag gyérebben lakott államot tudhat szinte biztosan magáénak, amelyek 191 elektort hoznak neki, Barack Obama pedig 19 államot érezhet maga mögött, összesen 237 elektori szavazattal. Az igazi kampányháború tehát a fennmaradó 9 állam – Colorado, Dél-Karolina, Észak-Karolina, Florida, Iowa, Nevada, Ohio, Virginia és Wisconsin – összesen 110 elektori szavazatáért folyik. Ebből a jelenlegi elnöknek már 33 is elég a győzelemhez (például Florida és még egy, akár a legkisebb állam), a kihívónak viszont 79 voksra van szüksége. E körből két héttel a szavazás napja előtt Romney két államban, Obama viszont hétben állt jobban. Ezért tartották úgy, hogy az elnök újraválasztási esélye 2,5:1-re tehető. A 9 csatatérállam közül érdekes módon a 11,5 milliós Ohio számít kulcsfontosságúnak. Nemcsak matematikailag, hanem azért is, mert az elmúlt negyven évben mindig a győztesre szavazott. Obama ohiói előnye elsősorban az autóipar négy évvel ezelőtti megmentéséből származik, amelynek következtében közel egymillió munkahelyet sikerült megtartani, és a munkanélküliség ma egy százalékponttal alacsonyabb az országos átlagnál, noha az állam a klasszikus rozsdaövezethez tartozott. A másik két nagy hintaállam, Florida és Virginia a múltban gyakrabban szavazott a republikánus jelöltre. De az idén a floridai nyugdíjas tömegeket különösen érdekli az idősek egészségügyi biztosításának sorsa, Virginiában pedig az állam déli részén túltengő jobboldali többséget ellensúlyozza az északon, a főváros szomszédságában élő műszaki, tudományos és hivatalnoki rétegek demográfiai
előnye.Az elnökválasztás kimenetele mellett óriási kérdés a kongresszus összetétele. A jelenlegi törvényhozási patthelyzet ugyanis drasztikus költségvetési nyirbáláshoz vezethet. Márpedig határozott döntés aligha várható el a választóktól, hiszen az amerikaiak előszeretettel osztják el a hatalmat a két nagy párt között. Tizenkét évvel ezelőtt Al Gore akkori alelnök megszerezte az országos szavazatok többségét, de – egy egyszavazatos legfelsőbb bírósági többség szárnyain – elveszítette a föderatív választási játszmát.

(Az amerikai választási rendszer sajátosságairól, illetve az úgynevezett hintaállamok szerepéről lásd a külön anyagot.) Az idén is előfordulhat ilyen eredmény, amikor is Romney a szavazatok számát illetően győz, de az elektorok tekintetében veszít. Furcsa eredményt hozhat az is, ha Obama többséget szerez, de az elektori szavazatok döntetlenre állnak: abban az esetben a képviselőház dönt, feltehetőleg Romney javára. Akárhogy is alakulnak az eredmények, az amerikai törvényhozás és kormányzat előtt gigantikus feladat áll, elsősorban az előrelépéshez szükséges politikai akarat és kompromisszumos hajlam kimunkálásában.