Peterffy csak egy azon milliárdosok közül, akik nagy pénzekkel próbálják befolyásolni az amerikai választások végkimenetelét. Sheldon Adelson, a Las Vegas Sands Corporation vezérigazgatója, az Egyesült Államok nyolcadik leggazdagabb embere ez idáig több mint 20 millió dollárt költött a 2012-es választási kampányban republikánus jelöltekre. Mint azt a Forbes magazinnak adott júniusi interjújában megfogalmazta, akár 100 millió dollárt is hajlandó áldozni azért, hogy Obama elnököt leváltsák. A zsidó államot támogató üzletember befolyását illusztrálja, hogy Mitt Romney ez év nyári izraeli látogatására őt is magával vitte. Sheldonnak komoly kínai befektetései vannak, ennek kapcsán sokaknak szemet szúrt, hogy Romney az utóbbi időben egyre kritikusabb Kína valutapolitikájával szemben.
LAVINA
Harold Simmons milliárdos befektető ugyancsak közel 20 millió dollárt költött a republikánusokra. Nyíltan meg is mondta, hogy cserébe adócsökkentést, illetve Obama elnök „szocialista” gazdaságpolitikájának megszüntetését várja el.
Előzmények
■ A vállalati adománygyűjtéssel kapcsolatos problémák már Theodore Roosevelt 1904-es elnöki kampánya alatt felmerültek. Az elnök kampánya finanszírozását egy vasúti vállalat tulajdonosára bízta, akinek Roosevelt a párizsi nagyköveti pozíciót ígérte oda. Miután ez kiderült, 1907-ben az amerikai kongresszus törvényileg betiltotta a szövetségi választások vállalati támogatását.
■ A kongresszus érdemben csak 1971-ben keményített be: a szövetségi választásikampány-törvény (Federal Election Campaign Act) egyének, politikai pártok és politikai cselekvési bizottságok számára meghatározta a kampány-hozzájárulások mértékét.
■ 1976-ban aztán egy legfelsőbb bírósági per alkotmányellenesnek ítélte a jelöltek kiadásaira vonatkozó korlátozásokat. Ettől kezdve a saját vagyonnal rendelkező jelöltek magánvagyonuk révén sokkal több pénzt költhettek kampányaikra, mint kevésbé tehetős kihívóik.
■ Korlátozások ettől kezdve csak a politikai kampányra vonatkoztak, a pártépítő tevékenységekre gyűjtött pénzre nem. A bizottság azonban utóbbiakat nem definiálta. Az adatok alapján a 2000-es elnökválasztáson a két nagy párt 450 millió dollárt gyűjtött be pártépítő tevékenységekre, s ennek 62 százaléka vállalatoktól és szakszervezetektől érkezett. Az ilyenfajta támogatást (soft money) végül 2002-ben a kétpárti kampányreformtörvény (Bipartisan Campaign Reform Act) sikeresen megszüntette.A mogulok nem közvetlenül támogatják a szívüknek, azaz pénztárcájuknak kedves jelöltet, pártot – ezt tiltja az amerikai kampánytörvény –, hanem politikai cselekvési bizottságokon (Political Action Committee – PAC) keresztül. Ilyennek számít minden olyan for- vagy nonprofit szervezet, amelyik politikai jelöltek, jogszabályok vagy szavazási kezdeményezések mellett vagy ellen kampányol, és több mint 1000 dollárt költ választások befolyásolása céljából.
Az amerikai kongresszus 1947-ben megtiltotta a szakszervezeteknek, hogy adományokon keresztül befolyásolják a választásokat (egy 1907-es törvény a vállalatok számára már korábban lehetetlenné tette ugyanezt), e megszorítás megkerülése végett jöttek létre az említett bizottságok. A szakszervezetek ezeken a testületeken keresztül 5000 dollárt költhettek egy jelöltre választásonként és évi 15 ezer dollárt egy politikai pártra. A bizottságoknak így volt némi befolyása a politikusokra, de a költséghatárok limitálták az erejüket.
Ezt a korlátot is feloldotta két 2010-es bírósági döntés (a mérföldkőnek tartott első határozat Citizens United néven vált ismertté), amelyek lényege, hogy a szólásszabadság megsértésére hivatkozva alkotmányellenesnek ítélték a vállalatok és a szakszervezetek politikai adományainak korlátozását. Ennek feloldására létrejöttek a sokkal nagyobb anyagi függetlenséggel működő szuper politikai cselekvési bizottságok (Super Political Action Committee). Az új szervezeti forma lényege, hogy bár azon keresztül képviselőjelölteket vagy politikai pártokat közvetlenül nem pénzelhetnek, közvetetten azonban korlátlan mértékben. Kedvük és lehetőségeik szerint költhetnek például (lejárató) reklámokra, hirdetésekre vagy politikai rendezvényekre. A megszorítás valójában már csak azért sem jelent sokat, mert a szuperbizottságok élén rendszerint a képviselőkhöz közel álló, volt kampánymenedzserek állnak, akik pontosan tudják, hogy a dollármillióknak hol van a legjobb helye.
A Citizens United határozat földrengéserejűnek bizonyult, hiszen a vállalati lobbi politikai befolyását gyakorlatilag legitimálta Washingtonban. A felzúdulás nem is maradt el. „Ez a döntés csapást jelent az amerikai demokráciára” – fogalmazott Obama egyik rádióbeszédében. A New York Times pedig azt írta: „Mostantól egy lobbista bármelyik választott képviselőnek ezt mondhatja: ha rosszul szavaz, a cégem, szakszervezetem vagy érdekcsoportom korlátlan összegeket költ majd lejárató reklámokra kifejezetten azért, hogy ne válasszák meg önt újra.”
PRIVÁT FORRÁSOK
E változások nyomán a privát és vállalati szektorból befolyó kampánypénzek rendkívüli módon megugrottak Amerikában. 2010 júliusa óta 834 szuper PAC alakult, és e szervezetek a szövetségi választási bizottság (Federal Election Commission) szeptemberi adatai alapján az idei elnöki és kongresszusi választásokon már közel 350 millió dollárt gyűjtöttek be.
A legnagyobbak
A három legnagyobb szuper PAC (zárójelben az október 2-ig begyűjtött kampánypénzek)
 |
| John Paulson |
1. Restore Our Future (republikánus, 98 millió dollár). Információk szerint a begyűjtött pénz nagyjából fele a Wall Streetről érkezett. A legnagyobb egyéni adakozó John Paulson hedge fund menedzser, aki az ingatlanlufi kipukkanásából keresett óriási pénzeket. Nem meglepő módon a Restore Our Future elnöksége Romney egykori politikai és média-tanácsadóiból áll.
 |
| Karl Rove |
2. American Crossroads (republikánus, 56 millió dollár). George W. Bush volt elnök stratégája, Karl Rove áll mögötte. Elnöke Steven Law, aki ugyancsak Bush elnök alatt munkaügyi miniszterhelyettes volt. Konzervatív üzletemberek és olajvállalatok finanszírozzák. A legtöbb pénz Bob Perry üzletembertől érkezett, aki a 2004-es választások alatt azt a politikai csoportot finanszírozta, amelyik megkérdőjelezte John Kerry demokrata elnökjelölt vietnami hadviseléséről terjesztett ódákat. Sokak szerint végül ez a lejárató kampány Kerry győzelmébe került.
 |
| Bill Burton |
3. Priorities USA Action (demokrata, 35 millió dollár). A szervezet alapítója Bill Burton, aki korábban Obama kampányembere volt, elnöke pedig Harold Ickes, aki Bill Clinton alatt volt a kabinetfőnök helyettese. A szervezetet többen kritizálták egy augusztusi lejárató reklámfilm miatt, amelyben Romney volt cégének egy dolgozója azt állítja, hogy felesége az ő elbocsátása miatt halt meg rákban. Mint később kiderült, a film több szempontból is megtévesztő volt.
A 2012-es az első olyan elnökválasztás az állami kampányfinanszírozási program kezdete, azaz 1976 óta, amikor egyik jelölt sem veszi igénybe az állami forrást. A magyarázat nem túl bonyolult: az állami támogatás bár bőkezű, határt szab a kiadásoknak. 2008-ban például 85 millió dollár lett volna az állami forrás mértéke az elnökjelöltek számára, de Obama szenátor közel 650 milliót gyűjtött össze privát adományokból. Az is megdöbbentő, hogy míg a 2000-es kongresszusi és elnöki választásokra összesen 3,2 milliárd dollárt költöttek, addig az idei választásra közel 6 milliárdot becsül a Center for Responsive Politics nonprofit szervezet.