E-útdíj: négyen adták be ajánlatukat

2012-11-05 12:36
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek megfelelt négy induló közül valamennyi benyújtotta ajánlatát a megadott határidőig, a tárgyalások a jövő hét elején kezdődnek - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK).
Az ÁAK - a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően - szeptember második felében írt ki hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást az e-útdíj rendszer kiépítésére. A közbeszerzés ellenértéke nem haladhatja meg a 42 milliárd forintot.

Az ÁAK szakemberei a közlemény szerint haladéktalanul megkezdték a beadott ajánlatok vizsgálatát. Az esetleges hiánypótlásokat figyelembe véve az indulókkal való tárgyalások megkezdésére várhatóan a jövő hét elején kerül sor. A végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető. A nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés - az előzetesen eltervezett menetrendnek megfelelően - december első felében esedékes.

Az útdíj tender technológiasemleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem - az egyik műholdas, a másik rádiófrekvenciás technológiát használ. Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű meghonosítására kell ajánlatot tenniük. Ebbe beletartozik a tervezés, a kivitelezés, a beüzemelés, továbbá a 2022. október 31-ig tartó díjszedés és díjellenőrzés is.

Az ÁAK nem közölte az ajánlattevő cégek nevét. Korábbi lapinformációk szerint a négy vállalat a T-Systems Magyarország Zrt., a Getronics Magyarország Kft., a Kapsch Trafficom AG és a Kapsch Telematic Services Kft. párosa, valamint a Synergonhoz kapcsolódóan a China International Telecommunication Construction Corporation.


MTI