Visszaesik a lengyel autógyártás

2012-11-05 13:18
A lengyel gazdaság egyik pillérét alkotó gépkocsigyártás az idén becslések szerint egyharmadával esik vissza a 2008-as rekordévhez képest - írta a Gazeta Wyborcza című napilap hétfőn.
A lap értesülései szerint 2012-ben a lengyel gyárakat 650 ezer gépkocsi hagyja el, és a közép-európai tendenciákkal szemben jövőre további visszaesés várható. Pedig tavaly a legyártott autók eladásának értéke még a lengyel ipari értékesítés 13,6 százalékát tette ki. A Tychyben öt éve modernizált és kiépített Fiat-gyárból már az idén Torinóba vonul ki a Panda Classic gyártása. Az olasz döntés következménye, hogy a vállalat legnagyobb és egyben legjelentősebb teljesítménnyel - évi 600 ezer gépkocsi kapacitással - rendelkező európai gyárát 2012-ben 350 ezer, jövőre pedig 250 ezer autó hagyja el.Hasonló a helyzet a gliwicei Opel-gyárban, ahol 200 ezer gépkocsi helyett az idén 130 ezret gyártanak és a leépítések elkerülése érdekében kétműszakos munkabeosztást vezettek be.

Ehhez kapcsolódik a kanadai autóipari beszállító, a Magna október végén hozott döntése: korábbi bejelentéseivel szemben nem a varsói FSO Zeran nevű személygépkocsi gyárban fog Nissan Infinitiket gyártani. Így valószínűleg a fővárosban másfél éve leállított autógyártás visszaállítására sem számíthatnak a lengyelek.
MTI