– Mi az a mérték ön szerint, ameddig Magyarországon reálisan el lehetne menni a zöldforrások fejlesztésében?
– Számoljunk egy olyan, közös erőfeszítésen alapuló forgatókönyvvel, amely az energiahatékonyság több mint 20 százalékos javulásával kalkulál, ugyanakkor növekedést vár a villamos energia használatában. Ez esetben 2030-ig a megújuló források aránya a teljes felhasználás 20-30 százalékáig emelkedhet. A készleteink reálisan ekkora szintet tudnak garantálni, azt is elsősorban a hőellátásban. A villamosenergia-szolgáltatást csak megújuló energiára nem lehet alapozni.

– Ez a 25 százalék körüli arány gazdaságosan is elérhető?
– Igen, hiszen a primer energiaforrások rendelkezésre állnak. Azok a technológiák pedig, amelyek az átalakításhoz kellenek, akár a hő-, akár a villamosenergia-termelésben évről évre kedvezőbb feltételekkel szerezhetők be. Egészen addig, amíg nem futunk bele az ásványi anyagok szűkösségébe. Ugyanis mi itt az energiahordozó-készletek fogyatkozásáról beszélünk. Általánosságban a globális ásványvagyon kimerüléséről nem szoktunk szót ejteni, pedig ez ugyanolyan mértékben meghatározza az életünket. Nem lehet pusztán környezetvédelmi és profitoldalról megközelíteni a mindennapi élet megszervezését: alapvetően megmaradási, fenntarthatósági oldalról kell nézni ezt az egész kérdést. A természeti erőforrások nem azért vannak, hogy azokban pusztán csak gyönyörködjünk. Ha így lenne, akkor tiszavirágnak kellett volna születnünk, egy nap alatt kigyönyörködni magunkat, és kész. E forrásokat úgy kell használni, hogy az utánunk következő generációk is hozzájuk férjenek. Szelíd együttműködésre van szükség a természettel.

– A hazai szabályozás mennyire terel ebbe az irányba? A megújuló források felhasználását segítő támogatási rendszer például évek óta késik.
– Nem árulok el titkot, ha elmondom: én bátrabban nyúlnék a megújulók ösztönzéséhez. S nem kell feltétlenül vissza nem térítendő támogatásokra gondolni. Vannak olyan szabályozási lehetőségek az árazásban, az átvételben, amelyek hosszú távon kiszámítható és vonzó környezetet tudnak biztosítani. Persze nem mind arany, ami fénylik – a megújuló források között sem. A különböző technológiáknak eltérő a tényleges ökológiai lábnyomuk.

– Mi az, amire ön szerint alapoznunk kell az ellátásbiztonságot Magyarországon?
– Az elmúlt 10 hónapban elkészült az energetikailag hasznosítható ásványvagyon készletgazdálkodási terve. A legjobban a szén terén állunk, de ennek energetikai hasznosítását alapvetően befolyásolják az európai éghajlatvédelmi keretrendszer előírásai. Ha megdupláznánk a jelenlegi szénalapú villamosenergia-előállítást, akkor a hazai termelés közel felét tudnánk erre az energiahordozóra felépíteni, úgy 350-400 évre. Ám a mai szigorú előírások mellett erre csak akkor van esély, ha folytatódik a tisztaszén-technológiák területén elindult kutatás-fejlesztési együttműködés a szász kormánnyal. Másrészt pedig akkor, ha megtaláljuk annak a módját – elsősorban intézményi energiahasznosítás területén –, hogy részben kis és közepes kapacitású berendezésekkel hasznosítsuk azt a szénvagyont, amelyhez energetikai gépgyártás is rendelhető.

– Gazdaságilag viselhető ezeknek a költsége?
– A szén rendelkezésre állását és az ellátást, ha úgy tetszik, nemzetbiztonsági oldalról kell megközelíteni. Nincs más energiahordozónk, amely olyan mennyiségben állna rendelkezésre, hogy egy nehéz, válságos időszakban is többé-kevésbé biztosan képes lenne megoldani az ország ellátását vagy legalább a kiemelt alap-infrastruktúra működőképességét. Egy ország nem engedheti meg magának, hogy ne számoljon azzal az erőforrással, amely a talpa alatt van. Sajnos a miénk olyan, amely a felhasználásakor szennyezi a környezetet. Ezt kezelni kell. Erre megvannak a technológiák, hiszen az elmúlt húsz évben nálunk is olyan szén- vagy lignitalapú erőművek üzemeltek, amelyek képesek teljesíteni az európai normákat, végrehajtották az ehhez szükséges környezetvédelmi beruházásokat. Nagy falat azonban a szén-dioxid-kibocsátás, amelyet a tisztaszén-technológiákkal lehet kezelni.

– Egy szénerőmű megépítése alsó hangon 6-8 év. Erre aligha lesz idő, ha valamilyen vészhelyzet alakul ki az ellátásban…
– A kormány nagyon fontos döntések előtt áll. A jelenleg egyedüliként működő bánya-villamos erőmű vertikum, a Márkushegyi Bányaüzem és az oroszlányi erőmű 2014 végéig bezár. Ha nem szeretnénk, hogy ezzel egyik napról a másikra elvesszen egy évszázados szakmakultúra, akkor célszerű elgondolkodni egy újabb mélyművelésű bánya nyitásáról, elsősorban lakossági, közintézményi – hőfelhasználási célú – igények kielégítésére. Az 5 megawatt alatti berendezések nem tartoznak az európai emissziókereskedelmi rendszer, az ETS hatálya alá, s nem kell szén-dioxid-tárolásban gondolkodni.

– Ez egy kiskapu, amellyel megkerülhető az emissziókereskedelmi rendszer a szénalapú energiatermelés érdekében?
– Nem, ez egy keskeny átjáró az elmúlt évszázadokban felhalmozódott szakmakultúra és a között, hogy egy jövőben előállható vészhelyzetre gyorsan tudjunk reagálni.

– Rendben van, hogy rendelkezésre áll a szénvagyon és szakmai tudás is, de a tisztaszén-technológiák aligha véletlenül nem terjedtek el még Németországban sem, ahol ez a megoldás évtizedek óta ismert. Miért pont nálunk lenne ez az út életképes?
– A németek azonban dolgoznak rajta, és fejlesztik, mert tisztában vannak vele, hogy meg lehet ugyan építeni az ötödik Északi Áramlatot is, de lesz idő, amikor már azon sem érkezik gáz.

– A jelenlegi kormányt mindez ugyanilyen szinten foglalkoztatja?
– Az a dolgunk, hogy felkeltsük az érdeklődését. Nem véletlenül került bele a stratégiába, hogy ásványvagyon-gazdálkodási cselekvési tervet kell készíteni, amelynek a kabinet elé kell kerülnie. Amíg az egyik oldalon a szén és a lignit stratégiai készlet, az ellátásbiztonság érdekében nem kerülhető meg a paksi bővítés, ami voltaképpen kapacitáskiváltás, hiszen a jelenlegi és az új blokkok csak egy rövid ideig, legfeljebb egy évtizedig üzemelnek együtt. Az atomerőmű üzemanyaga jól készletezhető, és akkor ott tartunk, hogy szabad-e foglalkozni a hazai uránkészletek bányászatával.

– Ön szerint szabad?
– A cselekvési terv szerint, ha tudunk gondoskodni a dúsításról, akkor elegendő készletekkel rendelkezünk egy új, 1200 megawatt kapacitású nukleáris erőmű tüzelőanyaggal való ellátásához. De itt sem erre kell alapozni a paksi erőmű tevékenységét, ám rendszerezett tudással kell rendelkeznünk arról, milyen készleteink vannak.

– Ha jól értem, akkor az ön gondolkodásában ezek a készleteink hosszú távon és szükség esetére állnak rendelkezésre, vagyis nem szénbázison képzeli el a jövő energiaellátását.
– Nem. Arról van szó, hogy megoldást kell találni egy kis léptékű mélyművelésű bánya megnyitására, ahol az évszázados tudást életben tudjuk tartani.

– Magyarország szűkös forrásait nem lenne célszerűbb egészen másra, a jövő évszázad technológiájára koncentrálni, és átugrani ezt az átmenetet, ami akár még jelentős gazdasági versenyelőnyt is hozhatna az ipar számára?
– Ésszerű dolog tankokba és vadászrepülőkbe tenni egy ország pénzét? Döntsük el. Nemzetbiztonsági kérdésről van szó. Egy olyan ország, amelynek nincs megfelelő mennyiségű elsődleges energiahordozója, amelyre biztonsággal lehetne alapozni szigetüzemben is az ellátást, az vajon megengedheti-e magának, hogy elveszítse azt a tudást és ásványvagyont, amivel bizonyítottan rendelkezik? Megengedheti-e, hogy nincs nála lezsírozva a kis-közepes hatótávolságú energetikai fegyver, amelyhez hozzá tud nyúlni a saját megmaradása érdekében? Ám azt is látni kell, hogy minden erőfeszítés ellenére is csak sokkal takarékosabb és hatékonyabb felhasználás mellett tudjuk a jelenlegi létmódhoz szükséges energiamennyiséget biztosítani.

– Nem tart attól, hogy ebből a szempontból nemcsak rossz időben vagyunk, hanem el is késtünk? Ezek a kérdések elérik a döntéshozók ingerküszöbét?
– Igen, elérik, mert a szükség nagy úr. A jelenlegi kormányzati politika az ország alapvető működőképességének biztosításával van elfoglalva. Ezen belül az energiapolitika is alapvetően arra koncentrál, hogy miként lehet működésben tartani az ország biztonságos és megfizethető ellátásához szükség infrastruktúrát. Ez azonban elég elnagyolt módon történik. Ekkora erőfeszítéssel hatékonyabbak is lehetnének, de egyszer csak eljön az idő, amikor a tartalmi és formai elemek összhangja is fontos lesz.

Bencsik János
■ 47 éves. Teológus, szociológus, mérnök, politikus.
■ 1990 és 2010 között Tatabánya polgármestere.
■ 2010 nyarától a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára, 2010 novemberétől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára, 2011. december 31-én lemondott posztjáról.
■ 1989-ben csatlakozott az SZDSZ-hez, majd 1998-ban kilépett. 2004 óta Fidesz-tag.