Szakaszolnák a beruházásokat

Magyar megoldás az EU-pénzek megmentésére
Cseke Hajnalka
2012-11-08 06:14
Minden esélye megvan az EU-források 100 százalékos lehívásának – nyilatkozta a Figyelőnek Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs vezetője. Brüsszel várhatóan elfogadja a kormány javaslatát, amely szerint szakaszokra lehetne bontani az uniós támogatású beruházásokat.
A magyar kormány azt javasolta az Európai Bizottságnak (EB), hogy a nagyobb volumenű beruházások pénzügyi és kivitelezési szempontból is legyenek szakaszolhatók. Ezek lennének az úgynevezett Híd projektek. Így ha egy bonyolultabb, hosszabb átfutási idejű beruházást nem sikerülne lezárni 2015 közepéig, akkor az uniós támogatások nem vesznének el. A már elkészült részeket külön is le lehetne zárni pénzügyi szempontból, a maradék pedig folytatható lenne a 2014–20-as pénzügyi időszakban – értesült lapunk az NFÜ-től.

A Figyelő úgy tudja, hogy Brüsszel nyitott a magyar kezdeményezésre, s a véglegesítés alatt álló, hivatalosan várhatóan ez év végéig megjelenő idevágó EU-s útmutatóba beépül a magyar javaslat. A brüsszeli adminisztráció a végleges döntést decemberben vagy 2013 elején jelentheti be. Magyarország kezdeményezése mögött felsorakozott a többi állam is.





Szakaszolni lehetne például a közút- és vasútfejlesztéseket, külön etapba kerülnének így például az egyes útszakaszok vagy az egyes munkafázisok, mint például a földmunkák, az aszfaltozás vagy az al- és a felépítmény elkészítése.

Ha valóban így módosulnak a szabályok, akkor óriási teher gördül le az uniós támogatások felhasználásáért felelős intézményrendszer vezetőinek válláról, ugyanis épp a kiemelt beruházások haladnak döcögősen. Ezek miatt maga a miniszterelnök is nyugtalankodott. Orbán Viktor egy nyári konferencián adta ki az ukázt: „Egyetlen eurócent sem veszhet el.”

Ha az EB helyt ad a magyar kérelemnek, s a szakaszolással átvihető lesz a támogatások egy része 2014 utánra, akkor az azt jelenti, hogy a bürokratikus útvesztők, az engedélyezési eljárások lassúsága, a forráshiány és egyéb okok következtében késő beruházások miatt mégsem veszít el több százmilliárd forintot Magyarország. A túlzottdeficit-eljárás miatt azonban változatlanul veszélyben van a kohéziós források egy része (lásd a keretes írást).

A szakaszolásos megoldással több százmilliárd forint is átvihető a 2014–20-as pénzügyi tervezési ciklusba. Lehetővé válna az Új Széchenyi-terv keretében előkészített új projektek szakaszoltként történő megkezdése is.

„A cél azonban továbbra is a megkezdett projektek határidőre, tehát 2015 nyarára való komplett és szabályos befejezése. Az intézkedés egy olyan lehetőség, amely a Magyarországnak járó források maximális felhasználását támogatja” – húzta alá a Figyelőnek Csepreghy Nándor. Brüsszeli statisztikák szerint Magyarország a ténylegesen felhasznált pénzek rangsorában a hatodik helyen áll a 27 EU-tagország között.

EU-mérleg
■ 
2007 és 2014 között rendelkezésre áll összesen 8200 milliárd forint.
■ 
Ennek 95 százalékát már meghirdették pályázatokban.
■ 
80 százalékát támogatási döntésekkel le is kötötték.
■ 
Erős kétség övezi azt, hogy a fennmaradó 20 százalékot le lehet-e kötni a következő 14 hónapban. Az NFÜ szerint igen.

ÖNERŐ
Az uniós támogatások felhasználásának gyorsítását szolgálja az EU Önerő Alap, amely a hónap közepétől működik, s várja a közcélú kedvezményezettek, köztük az önkormányzatok pályázatait. Az alap azt a célt szolgálja, hogy beindítsa a korábban már megnyert, de az önerő hiánya miatt eddig el nem kezdett fejlesztéseket. Az igényfelmérés elkezdődött, a támogatás az önerő finanszírozása érdekében felvett korábbi hitel kiváltására is felhasználható. Ennek költségei azonban már nem számolhatók el.

„Első körben azokat az érintetteket szeretnénk bevonni, akik november végéig számlát is be tudnak nyújtani az NFÜ-höz, ebből is látszik, hogy egy nagyon gyors segítséget nyújtó intézkedésről beszélünk” – emelte ki lapunknak a kommunikációs vezető. Az NFÜ-höz beterjesztett igényekről a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság dönt, amelynek elnöke maga a miniszterelnök, tagja pedig Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Németh Lászlóné fejlesztési és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.