Trükkökkel csökkentik a termelési költségeket

Halaska Gábor
2012-11-08 06:30
A kínaiaknál emberibbek a körülmények a hazai elektronikai gyárakban, sokak egészsége azonban így is megsínyli az ilyen típusú munkát. Az előírásokat ugyanis gyakran csak papíron tartják be.
Bruttó hatszáz forintos órabérért, azaz havi nettó 70-80 ezer, több műszak és sok túlóra esetén 90-100 ezer forintért dolgoznak a szalag mellett tízezrek országszerte az elektronikai összeszerelő cégeknél. Igaz, esetenként erről már csak múlt időben lehet beszélni. Egy, a neve elhallgatását kérő műszakvezető szerint, amikor még jól ment a szekér, hatalmas volt a hajtás. Sokszor kellett orvost hívni, hiszen „a harmadik végigdolgozott 12 órás éjszakai műszak közben már több rosszullét is volt”.

Azért szerencsére nem Ázsiában vagyunk, itt a hosszú, hétvégi műszakok idején is volt helyben orvos, megtartották a kötelező reggeli- és ebédszüneteket és a kétszer tízperces pihenőt. Nyilatkozónk volt munkahelyét úgy jellemezte, hogy „nem volt sem jobb, sem rosszabb a többi multinál”, minden hónap tizedikéig megérkezett a fizetés, amely ha sok nem is, legalább kiszámítható volt. A munkalégkör minősége pedig leginkább a középvezető személyén múlt.

MOSTOHA KÖRÜLMÉNYEK
A magyarországi elektronikai összeszerelő gyárakban tehát közel sem annyira mostohák a munkakörülmények, mint Kínában. Ugyanakkor az iparágat ismerők körében nyílt titoknak számít, hogy azokban a vidéki városokban, ahol ezek a nagy összeszerelő gyártók működnek, egy alkalmazottnak gyakran elegendő a cég nevét bemondani a háziorvosnak, aki azonnal kiírja táppénzre az illetőt – mondja egy másik gyár korábbi menedzsere, aki több hasonló vállalatnál volt felső vezetői pozícióban. A szintén neve elhallgatását kérő szakértő állítja, a munkaügyi előírásokat időnként durván áthágják, miközben papíron minden rendben lévőnek látszik. Szerinte Nyugat-Európából azért is költözött szívesen hozzánk sokáig több nagy szerződéses gyártó, mert itt nemcsak a befektetéseket ösztönözték, hanem a munkavállalók érdekképviselete, valamint a munkavédelmi, egészségügyi előírások is könnyebben kijátszhatók, megkerülhetők.

Erre több példát is említ. Találkozott sok olyan dolgozóval, aki a szalag mellett eltöltött 5-6 év elteltével alig tudott fogni, már egy kérvényt sem volt képes kézzel megírni. Az apró fém alkatrészek összeillesztésében ugyanis tönkrementek az ízületei. Szintén problémákat okoz, hogy az előírt kettő helyett rendszeresen 6-8 kilogramm nyomóerőt is kifejtenek a dolgozók – gyakran nők –, amikor alkatrészeket mozgatnak vagy illesztenek össze. Ez összeadva napi egy-másfél tonna megemelésével lehet egyenértékű. Az sem ritka, hogy az előírtnál jóval forróbb a munkadarab, így égeti a kezet, illetve a zajszint nagyon magas a gépek közelében. A szellőzés és a kellő légtér hiánya is gondot szokott okozni.

A pihenőidő betartása gyakran esetleges: netes fórumokon sokan panaszkodnak arra, hogy a szalag mellől néha még vécére sem engedik ki őket, holott óránként öt perc pihenőidőt a munkavédelmi törvény is előír monoton munkavégzés esetén. Akadt nem egy olyan eset is, amikor a dolgozó idegkimerültségtől esett össze a gyárban, különösen a hatalmas megrendelések okozta hajtás idején, amikor a zsúfoltság is nagy volt a szalagok mellett.



FELÜLETES ELLENŐRZÉS
A társadalmi/szociális felelősségvállalás üzleti sztenderdjét (SA8000) követő cégek akkor kapják meg a nemzetközi minősítést, ha nemcsak magukra, hanem beszállítóikra vonatkozóan is megfelelnek a törvényi és etikai elvárásoknak. Itthon sokszor költséghatékonyság, illetve versenyképesség címén éppen ellenkező irányú a folyamat. Azaz, ha ők maguk nem felelnének meg a normáknak, akkor a kockázatos vagy egészségkárosító tevékenységet kiszervezik az alvállalkozókhoz.

Nagyok a hiányosságok az üzemorvosi rendszerben is. Az orvos általában a gyár által fizetett alvállalkozó, akinek nem érdeke vitába szállni a munkaadójával, különösen ergonómiai kérdésekben. A legsúlyosabb szabálytalanságok a munkaidőkerettel történő trükközések. A termelés leállásakor sokszor kreatívan könyvelik a munkaórákat, miközben a megrendelések felfutásakor gyakran túldolgoztatják az alkalmazottakat. Ráadásul tízből nyolc esetben a túlórákat sem fizetik ki teljesen. Ha pedig mindezt valaki szóvá teszi, kész a válasz: ha nem tetszik, el lehet menni, mindenki helyett van más.

A fentiekre visszatérve: ugyan a munkavédelmi előírások szabályozzák, percenként hányat lehet bizonyos apró mozdulatokból végezni, mennyit lehet felemelni egyszerre, ezt legfeljebb az ellenőrök felbukkanásakor tartják be, bár akkor sem lenne muszáj. Az ellenőrök ugyanis szinte kizárólag balesetek kapcsán tartanak razziát. A gyárakat, ha rendben befizetik az apróbb, adó jellegű bírságokat, jobbára békén hagyják. Legfeljebb a papírok, engedélyek meglétét figyelik, például hogy van-e érvényes orvosi alkalmassági igazolásuk a munkásoknak. Azt, hogy a törvényi előírásokat milyen trükkökkel hágják át, legtöbbször nem vizsgálják.

DURVA TETTLEGESSÉG
Mindehhez társul az igen gyenge érdekérvényesítő képesség: a szakszervezeti, üzemi tanácsi vezetők a legtöbb gyárban elsősorban saját előjogaik megőrzésére koncentrálnak, a dolgozók érdekében jórészt csak a legkirívóbb esetekben tudnak, akarnak fellépni. Sok a probléma a középvezetőkkel is, akik gyakran nem értenek szót a beosztottakkal, rosszul, néha kegyetlenül bánnak velük. Esetenként azért, mert a gyár felső vezetése ezt várja el. A nehezülő gazdasági helyzet miatt a magyar menedzsereket sokszor szigorúbb, Ázsiából érkező gyárvezetőkre cserélik. Mivel ott bevett szokás a nyilvános megszégyenítés, akadt gyárvezető, aki több tucat dolgozó előtt az üzemcsarnokban adott kokit magyar beosztottja fejére. Utóbbi részéről ezt durva tettlegesség követte.

Nokia nélkül is megy
Magyarországon PCE Paragon Solutions Kft. néven van leányvállalata a Foxconn-nak. A cég korábban a Nokia fő beszállítója volt Komáromban, de a finn társaság problémái és átszervezése miatt már nem ad több megrendelést. Helyette ott van a Huawei, amelyet a PCE Paragon Solutions Komáromból lát el. A pécsi és debreceni gyárral s a bérelt munkaerővel együtt a Foxconn-leányvállalat csúcslétszáma korábban a 4000 főt közelítette, jelenleg 1100 körüli az állomány. A tevékenység másik helyszíne ma már Székesfehérvár, ahol PC-k és szerverek készülnek. Felerészt ennek, felerészt a Huawei megrendeléseinek köszönhetően a 2011-es év kiválóan sikerült a PCE Paragon Solutionsnek, 81 százalékkal nőtt az árbevétele (lásd a grafikonon), és a Figyelő Top 200 listáján a 18. helyet szerezte meg.
Elektronika ellenőrzése. Karácsony előtt nagy a hajtás.

A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy ha egy bérgyártó csökkenti a létszámát, vagy teljesen kivonul egy városból, azt azonnal megsínyli a helyi munkaerőpiac. A jobbára képzetlen vagy versenyképtelen szakmával rendelkező dolgozók jobb esetben el tudnak helyezkedni egy hasonló munkakörülményeket kínáló üzemben, de gyakran erre is csak a korábbinál többet utazva van esélyük, vagy ha rászánják magukat a költözésre. A cégek szempontjából egyébként a magyarországi összeszerelés fenntartása mellett szól, hogy míg közel tíz éve egy magyar munkás fizetése hat kínaiénak felelt meg, ma már mindössze körülbelül másfélszeres a különbség.