A hét legfontosabb karrierhírei

2012-11-08 06:48
Új pénzügyi vezető a CE On-Demandnál, október végétől Fehér Tamás a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. új ügyvezetője, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t pedig Gyulay Zsolt irányítja.


Kinevezték az állami dohánycég vezetőjét – Gyulay Zsolt

Októbertől Gyulay Zsolt (48) irányítja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t. A hatszoros kajakvilágbajnok és kétszeres olimpiai aranyérmes, edzői és külkereskedelmi diplomával rendelkező szakember új megbízatása mellett megtartja elnök-vezérigazgatói posztját a Hungaroring Sport Zrt.-ben.

– Az ön egész pályafutása a sportról szól. Kitől érkezett a felkérés egy a sporttal nem túl szoros rokonságban álló társaság vezetésére?

– Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hívott telefonon, hogy be tudnék-e menni hozzá egyeztetésre.

– Nem lepődött meg amiatt, hogy személyesen az államtitkár hívja?

– Nem vagyok az a meglepődő típus, bár ha egy állami cég vezetőjével találkozni akar a kormány egyik vezetője, akkor az az első gondolata, hogy vagy elszúrt valamit, vagy éppen hogy jól csinálja, s alkalmasnak tartják másra is.

– Mi lesz a feladata?

– Az állami monopóliumba kerülő dohány-kiskereskedelem új rendszerének kialakítása és irányítása. Jövő évtől csak nemzeti dohányboltban lehet dohánytermékeket árusítani. A társaság szervezi a november 15-én kiírandó állami koncessziós pályázatokat, köti meg a szerződéseket, végzi a koncessziós díjak begyűjtését, s ellenőrzi a végrehajtást.

– Nem kis munka, bírja majd a Hungaroring Sport Zrt. vezetésével együtt?

– A jövő év júliusáig tartó időszak sok energiát igényel, de a Hungaroringnél kialakult egy professzionális csapat, amely tehermentesít. Mivel számomra nagyon fontos a család, az új megbízatás elsősorban tőlük vár nagyobb áldozatot, de remélem, ahogy az elmúlt huszonöt évben, úgy ezután is össze tudom hangolni a munkát és a magánéletet.

– Az idén beválasztották önt a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. Milyen érzés „halhatatlannak” lenni?

– Nagy rang, a sporttársadalom elismerését fejezi ki. Rendkívül megtisztelőnek tartom.

Előző munkahely: Hungaroring Zrt.




A tapasztalatokra épít – Fehér Tamás

Október végétől Fehér Tamás a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. új ügyvezetője. A közgazdász végzettségű 33 éves szakember egyebek között a Procter & Gamble-nél és a Grafton Recruitmentnél töltött be vezető pozíciókat. Az új ügyvezető elmondta: „A munkaerő-kölcsönzés területén a Trenkwalder neve egyet jelent a gyorsasággal, pontossággal és megbízhatósággal. Ezzel a teljesítménnyel a vállalat az elmúlt 17 évben ügyfelei stratégiai partnerévé tudott válni. Erre a tapasztalatra és szakmai elhivatottságra építve szeretném azt elérni, hogy a munkaerő-kölcsönzésen túl ügyfeleink valamennyi, a HR különböző területein felmerülő igényére magas színvonalú és költséghatékony megoldást tudjunk nyújtani.”



Innovatív eszközök a Masterplastnál – Hornyai Dézi

A Masterplast Nyrt. októbertől Hornyai Dézi nemzetközi marketing- és PR-vezetőt a menedzsment tagjává nevezte ki. A 35 éves szakember mérnöki és marketingdiplomával rendelkezik. Hornyai 12 évig dolgozott marketingterületen nemzetközi építőipari vállalatoknál, egyebek között a Lindab-csoportnál, a Knauf Insulation Kft.-nél és a Lafarge Cement Kft.-nél. „A korábban használt iparági marketingeszközök már nem elég hatékonyak, azokon túlmutató, új és innovatív eszközöket is alkalmaznunk kell a vevőszerzési és piacépítési folyamatokban, illetve partnereink irányában, hogy az eddigieknél is magasabb szinten tudjunk az elvárásaiknak megfelelni” – vázolta Hornyai Dézi, milyen szemlélettel végzi új feladatát.



Új pénzügyi vezető a CE On-Demandnál – Mihályi Botond

November 1-jétől Mihályi Botond (38) tölti be a CE On-Demand pénzügyi igazgatói pozícióját. A jogi szakokleveles közgazdász, okleveles pénzügyi elemzőnek különösen sok tapasztalata van kockázatitőke-befektetésekben, M&A tranzakciók lebonyolításában, illetve a napi pénzügyi menedzsment és finanszírozás terén. „Szívesen veszem ki a részem a cég azon célkitűzésének megvalósításában, hogy globális szereplővé váljon a felhőtechnológia piacán. A CE On-Demand pénzügyi igazgatójaként folytatni szeretném az átláthatóságra, vizibilitásra és folyamatos növekedésre való törekvéseket” – mondta el kinevezése kapcsán.