Elemzők: hosszabb távon további hiánycsökkentő intézkedések szükségesek

2012-11-07 16:21
Rövid távon kedvező a magyar költségvetés egyenlegének brüsszeli megítélése, de hosszabb távon még vannak bizonytalanságok, hogy teljesíthető-e a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány, és hogy Magyarország kikerülhet-e a túlzottdeficit-eljárás alól - vélték az MTI által megkérdezett elemzők azt követően, hogy az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozta legfrissebb makrogazdasági előrejelzéseit
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarországon, de évről évre nő a deficit.

A bizottság által készített gazdasági elemzés szerint idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány. 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit.A nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Bizottság pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, és jövőre megszűnhet az országgal szembeni túlzottdeficit-eljárás. A 2014-es brüsszeli hiányprognózissal ugyanakkor nem ért egyet a kabinet, a 2013-as 0,3 százalékos bizottsági előrejelzésnél pedig magasabb, 1 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol. Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője szerint pozitívum, hogy az Európai Bizottság megítélése szerint idén és jövőre is 3 százalék alatt marad a GDP-arányos hiány Magyarországon. Kifejtette: a bizottság ugyanakkor a kormány prognózisánál jóval alacsonyabb, 0,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2013-ra.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós előrejelzés lényegében megfelel a piaci konszenzusnak, és alacsonyabb adóbevételekkel számol, a jövő évi deficitcél-prognózisok közötti különbség is ebből adódik. Jobbágy Sándor szerint 2013-ra vonatkozóan várhatóan nem szükséges újabb kiigazítás, de ha a kormány tartja magát a 2,7 százalékos deficitcélhoz, akkor ennek eléréséhez néhány 10 milliárd forintos intézkedéscsomag szükséges. Arról, hogy Matolcsy György szerint a kormánynak jó reményei vannak arra, hogy 2013-ban egy százalék feletti legyen a gazdasági növekedés mértéke, a CIB elemzője úgy vélekedett, hogy ez inkább egy optimista forgatókönyv, az exportpiacok helyzete, valamint a bejelentett két kiigazító csomag által visszafogott belső kereslet miatt nem valószínű ekkora GDP-bővülés.

Jobbágy Sándor elmondta: a CIB előrejelzése a 2013-as növekedésre kissé optimistább a bizottságénál, a bank 0,6 százalékos bővülést vár. A túlzottdeficit-eljárás alól 2013 közepén kikerülhet Magyarország - vélekedett Jobbágy Sándor. Kifejtette: addigra meglesznek a 2012-es végleges számok, időarányosan látható lesz a 2013-as költségvetési előirányzat teljesülése, valamint kiderülhet, hogy 2014-ben is tartható-e a 3 százalék alatti hiány. Utóbbi kapcsán a szakértő megjegyezte: ennek teljesüléséhez valószínűleg további intézkedések lesznek szükségesek. Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint annak ellenére, hogy kedvezőnek tűnik az idei és jövő évi, a GDP-hez viszonyított 3 százalék alatti államháztartási hiányra vonatkozó várakozás, összességében "nem túl jó" az Európai Bizottság prognózisa. Mint mondta, az előrejelzett három évben együtt nem lesz folyamatosan és tartósan 3 százalék alatt a hiánycél, és ez a túlzottdeficit-eljárás szempontjából nem alapozza meg, hogy Magyarországot kivegyék az eljárás hatálya alól.A közgazdász szerint 2014-re jelentősen romlik a hiánymutató, de részben már 2013-ban is a kormány által várt szint felett lesz a hiány. A 2,9 százalék felette van a kormány 2,7 százalékos céljának, és közel, "hibahatáron belül" van a 3 százalékhoz képest - jegyezte meg.Az elemző kiemelte, hogy az Európai Bizottság számításai azon alapulnak, hogy a költségvetés tartalékait nem használják fel. "Gyanítom, hogy ezek egy részét nem lehet csak úgy eltörölni" - tette hozzá.Kondrát Zsolt szerint óvatosan kell értékelni Matolcsy György szerdai bejelentését arról, hogy gyorsabb lehet a jövő évi növekedés. Mint mondta, nem történt olyan fejlemény, ami megalapozná ezt a magasabb számot.

Az MKB Bank elemzője szerint az Európai Bizottság jelentése úgy is értelmezhető, hogy a jelenlegi körülmények közepette ők nem hajlandóak hitelmegállapodást kötni a magyar kormánnyal. Emlékeztetett: Brüsszel fontosnak tartja, hogy a kormány fenntartható módon, folyamatosan 3 százalék alatt tartsa az államháztartási hiányt.A közgazdász elmondta: a közelgő első negyedév jelentős devizaadósság-lejáratai lépéskényszerbe hozhatják a kormányt. Egyrészt a kormány törekedhet gyors megállapodásra, jóllehet ez az elemző szerint nem túl valószínű.

Második lehetséges forgatókönyv, hogy a kormány devizakötvényt bocsát ki, amellyel fedezheti a devizaadósság törlesztését legalább az első negyedévben, de ezzel a taktikával a kormány akár a választásokig is kihúzhatja megállapodás nélkül. Harmadrészt pedig további nemszokványos intézkedéseket jelenthet be a kormány, amivel 2013 negyedik negyedévéig húzhatja a döntést a megállapodásról.

Ha az EU részletes országjelentésére kíváncsi, kattintson ide!
MTI