Továbbra is történelmi mélyponton a brit alapkamat

2012-11-08 15:42
A 2009 márciusa óta érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
A brit jegybank pénzügypolitikai testülete nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 375 milliárd fontos (135 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem.A 2009-ben kezdett mennyiségi enyhítési program keretét a BoE monetáris tanácsa legutóbb a júliusi kamatdöntő ülésen emelte 50 milliárd fonttal, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság akkor még recesszióban volt.

Az azóta nyilvánosságra került előzetes becslés szerint azonban a brit GDP-érték a harmadik negyedévben 1 százalékkal nőtt éves összevetésben. Ennek megfelelően az egyöntetű előzetes elemzői konszenzus is azt valószínűsítette, hogy az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja csütörtökön nem módosítja alapkamatát, és nem emeli a mennyiségi enyhítés keretösszegét.

A csütörtöki monetáris tanácsi ülés utáni londoni elemzői vélemények szerint a Bank of England valószínűleg még évekig a jelenlegi történelmi mélységben tartja irányadó kamatát, a mennyiségi enyhítési keret sorsa pedig elsősorban az euróválság további fejleményeitől függ. Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a Bank of England csütörtöki bejelentése utáni értékelésében annak a véleményének adott hangot, hogy bár a brit gazdaság kikeveredett a recesszióból, általános állapota változatlanul ingatag, ezért nagyon valószínűtlen, hogy a brit jegybank a közeljövőben kamatemelésre szánná el magát. A CEBR londoni szakelemzői szerint a korábbi negyedévekhez képest kiemelkedően jó harmadik negyedévi GDP-teljesítményhez olyan egyszeri tényezők is hozzájárultak, mint a nyári londoni olimpiai játékok jegyeladásai, illetve az, hogy a második negyedévben - a brit uralkodó trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából - a kormány egy plusz munkaszüneti napot hirdetett meg.

A CEBR szakértői szerint e tényezők nélkül az alapszintű növekedés a harmadik negyedévben is valószínűleg meglehetősen gyenge lett volna. A ház mindezek alapján azt jósolja, hogy a Bank of England egészen 2016-ig nem módosítja jelenlegi fél százalékos alapkamatát, és utána is csak nagyon fokozatos emelésbe kezd. A CEBR londoni elemzői szerint az a tény, hogy a brit gazdaság a kettős mélypontú recesszió után ismét növekszik, csökkenti a mennyiségi enyhítési keret idei újabb bővítésének esélyeit, de ha súlyosbodik az euróövezeti válság, akkor jövőre további monetáris ösztönzés válhat szükségessé a Bank of England részéről.

Egy másik nagy londoni gazdasági elemzőcég, a Capital Economics szakértői a brit jegybank csütörtöki kamatdöntése utáni gyorselemzésükben közölték: meglehetősen bizonyosak abban, hogy a brit gazdaság további monetáris élénkítésre szorul, mivel saját előrejelzésük szerint a brit GDP-érték jövőre is mindössze 0,5 százalékkal növekszik a Bank of England hivatalos prognózisában szereplő 2 százalék helyett. A Capital Economics londoni elemzői ennek alapján érvényben hagyták azt az előrejelzésüket, hogy a brit központi bank februárban újabb 50 milliárd fonttal 425 milliárd fontra (150 ezer milliárd forintra) egészíti ki a reálgazdaságba juttatandó, növekedésserkentő célú likviditási injekciójának keretösszegét.
MTI