Fejlesztik a Zágráb-Rijeka vasútvonalat Horvátországban

2012-11-12 20:09
Horvátországban megkezdődik a Zágráb-Rijeka vasútvonal fejlesztése, valamint 44 új vonatot vásárol a horvát vasúttársaság (HZ) személyszállító részlege - jelentette be Sinisa Hajdas Doncic tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a horvát kormány vasúti bizottságának ülése után hétfőn Zágrábban
A bizottság áttekintette azt a mintegy 40 szakember által készített elemzést, amely a Rijekát Botovóval, vagyis a magyar határral összekötő vasúti folyosó fejlesztési lehetőségeiről szól. Ennek értelmében a vasútvonal irányát és a kivitelezés módját a rijekai kikötő határozza meg, amelynek jelenlegi konténerkapacitása 150 ezer TEU (húszlábas konténer), de 1,2 millióra növelhető. A fejlesztés két szakaszra bontható: Skradnik és Zágráb között teljesen új, két vágánypárral rendelkező vasútról van szó, amelynek finanszírozását európai uniós alapokból tervezik.

Skradnik és Skrljevo között pedig felújítják a vonalat, és kivéve a Skradnik-Delnice szakaszt, ezen a részen is túlnyomórészt kétvágányú lesz a vasút. Az Európai Bizottság javaslata alapján a társfinanszírozású transzeurópai közlekedési hálózathoz (TEN-T) kapcsolódó horvát vasúti folyosók kizárólag teherszállítási vonalak - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a személyszállítás ezen a vonalon gazdaságilag nem indokolt. A teherszállítás fejlesztésével azonban a személyszállítás is gyorsabb lesz, mivel Zágráb és Rijeka között 120 kilométeres sebességgel tudnak majd közlekedni a vonatok, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi négy óra helyett két és fél óra alatt teszik meg ezt a távot. A bizottság 44 új vonat beszerzéséről is döntött. A HZ személyszállító részlege 32 villanymotoros vonatot rendel városi és helyközi, illetve 12 dízel meghajtásút regionális közlekedésre - ismertette a miniszter.
MTI