Elég lehet Görögországnak a keddi kincstárjegyeladás a pénteki törlesztéshez

2012-11-13 12:40
Talán elég lesz a görög adósságkezelő keddi, 4,06 milliárd eurós kincstárjegy-kibocsátása ahhoz, hogy a pénteken esedékes törlesztési kötelezettséget teljesítse.
A görög államadósság-kezelő kedden 2,76 milliárd eurónyi egyhónapos és 1,3 milliárd eurónyi háromhónapos kincstárjegyet adott el. Az aukcióra azért volt szükség, mert pénteken 5 milliárd eurónyi három hónapos kincstárjegy jár le. A fennmaradó, valamivel kevesebb mint 1 milliárd eurónyi összeget egy csütörtöki nem-kompetitív tenderen adhatja el a görög adósságkezelő. A mostani aukcióval talán kihúzza a görög államkincstár a 130 milliárd eurós mentőcsomag újabb, 31,5 milliárd eurós részletének folyósításáig, amelyről a jövő héten dönthetnek az euróövezeti pénzügyminiszterek.

Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup elnöke a csoport hétfő esti tanácskozása után jelentette be, hogy november 20-án rendkívüli tanácskozást tartanak, ahol áttekintik a görög kiigazító programot, annak fenntarthatóságát és finanszírozási szükségleteit. A politikus egyben elmondta: Athén két év haladékot kaphat az államadósság szintjének fenntarthatóvá tételére vonatkozó elvárás alól.
MTI