A kivételes világpolitikai konstellációból adódóan napokon belül választott előbb Amerika, majd jelölték ki új vezetőiket a kínai kommunisták. Barack Obama győzelmét Európában többnyire megkönnyebbüléssel fogadták azok is, akik fanyalogtak elmúlt négyévi teljesítményén. A „Még négy évet” választási szlogen melletti legfőbb érve kihívója erőtlen személyisége volt. Saját jogán kevésbé tudott volna mozgósítani. Európa pillanatnyilag ugyan az Egyesült Államoknál is jobban nyögi az államfinanszírozási krízisbe átforduló világgazdasági válságot, de azt végül is az amerikai pénzpiacok szabadították rá, és Obama sem hozta el a megváltást, nem váltotta valóra a reményeket, amelyeket négy évvel korábbi hivatalba iktatásakor felcsillantott. Pusztán a makroadatok alapján az amerikai államháztartás deficit- és adósságszámaival még Magyarország sem cserélne.

De a Fehér Ház mindenkori lakójának a lehetőségei kivételesek a tekintetben, hogy gyors nemzet- és világgazdasági fordulatot indítson útjára, amennyiben sikerül úrrá lennie az elmúlt évek néha elképesztően kisstílű belpolitikai torzsalkodásain. Az amerikai elnökök a második ciklusban hagyományosan a történelemnek dolgoznak. Obamában talán ezért lehet jobban bízni, mint Romney-ban lehetett volna, hogy képes lesz felülemelkedni a pártviszályokon, és megtalálni a megfelelő eszközöket vezetői szerepe betöltéséhez. Gyorsan kell bizonyítani, mert ha év végéig nem tud megegyezni a továbbra is republikánus többségű kongresszussal a hiánycsökkentés módjairól, az amerikai gazdaságot a fiskális szakadéknak nevezett növekedési sokk fenyegeti.

A világgazdaság másik meghatározó pólusán, Kínában is nagy a bizonytalanság, miután elkezdődött a Teng Hsziao-ping utáni korszak. Az első olyan politikusi generáció tagjai lépnek hatalomra, akiknek az útját nem az utolsó nagy karizmatikus vezető egyengette. Nekik kellene a párt hatalmi bázisát jelentő középosztály bővülését és gyarapodását az eddigi ütemben fenntartani úgy, hogy a kifulladó export- és befektetésvezérelt politikával szemben a belső fogyasztásnak és az innovációnak biztosítanak elsőbbséget. A dogmatikusan egyszerűen leírható fordulat mögött olyan érdekkonfliktusok, valamint kulturális és politikai váltások szükségessége lapul, amelyeknek a megvalósítása meghaladhatja az eddig szürkének mutatkozó, a belső frakcióharcokban megannyi kompromisszummal talpon maradó pártfunkcionáriusok képességeit.

Európából nehéz lenne megmondani, hogy a világgazdasági növekedésre a baljós amerikai változatlanság vagy a kínai változások kiszámíthatatlansága jelentheti-e a nagyobb fenyegetést. Kína mindenesetre továbbra is a saját útját járja, Amerika viszont csak keresi a válságból kivezető utat, és mindkét folyamatnak megvannak 
a maguk kockázatai.