 |
| Az új tájseb. Hatósági engedéllyel |
Felvetések, válaszok, reakciók
Civilek: durva, új tájseb keletkezett a rekultiváció során.
Veszprémi Bányakapitányság: a kivitelező jogszerűen járt el. Senki sem kéri számon a kivitelezőn.
Civilek: a rekultivált területen nem a terveknek megfelelőek a szintmagasságok, a víz a hulladékgödör felé folyik.
Kivitelező konzorcium: a tervek szerint dolgoztak, a víz a szikkasztómedencébe és -árkokba kerül.
Felügyelőség: szemrevételezés alapján megfelelő a lejtés.
Civilek: nem készült el a hatósági engedélyben előírt vízgyűjtő és övárok, amely mentesítené a területet a csapadéktól. A szikkasztóárkok kapacitása nevetségesen kevés.
Kivitelező konzorcium: a megrendelő és a mérnök engedélyezte, hogy szikkasztóárkok létesüljenek.
Felügyelőség: vizsgálja a kérdést.
Civilek: hiányos vagy nincs nyoma a lezárást szolgáló rétegeknek.
Kivitelező konzorcium: minden a helyén van.
Felügyelőség: vizsgálatot ígért.Az évtizedeken keresztül helyben működő bauxitbánya – amelynek a falu létét és nevét köszönheti – irányítói viszont nem törődtek a környezettel, amikor egy felhagyott külszíni fejtést jelöltek ki hulladéklerakónak évtizedekkel ezelőtt. A falu határában lévő gödör később a Honvédelmi Minisztérium kezelésébe került, így a bánya és a környékbeli települések szemetén kívül honvédségi hulladék is került a területre, összesen mintegy 100 ezer tonna. A lerakó az uniós csatlakozás után bekerült a 85 százalékban brüsszeli pénzből finanszírozott rekultivációs programba. 2009-ben a kivitelezők elkezdtek dolgozni, az idén pedig megtörtént a műszaki átadás. Az ügy mégsem jutott nyugvópontra, mert helyi civilek szerint a tervezés és a kivitelezés közben is hibák történtek, amelyek veszélyeztethetik a mintegy 150 ezer ember ellátását szolgáló vízbázist.
CSÚNYA LERAKÓ
Kétségek már a tervezési időszakban is felmerültek. Eredetileg arról volt szó, hogy a gödörben felhalmozott hulladékot kitermelik, majd arról, hogy a lerakót alulról leszigetelik, biztosan kizárva a szivárgást. Ezeket azonban a költségek miatt elvetették, és azt a tervet fogadták el, miszerint tömörítés után a hulladék felülről záróréteget kap, amely megakadályozza, hogy a csapadék beszivárogjon a gödörbe, majd onnan esetleg a karsztvízbe.
A hulladék hivatalos összetétele alapján aggodalomra egyébként sem lenne ok, mivel az az önkormányzat és a hajdani üzemeltető vállalkozók nyilatkozata alapján jórészt települési és bontási hulladékból, betonból és más építési anyagokból, valamint bányameddőből áll. Amikor azonban a helyi civilszervezet, a Kincs Kultúra Sport Egyesület (KKS) tagjai terepszemlét tartottak, nagy mennyiségben láttak személyautó- és traktorgumiabroncsokat, ipari hulladékot – autókárpitot –, valamint háztartási gépeket, olajoskannákat és -hordókat, amelyek már veszélyes hulladéknak számítanak.
 |
 |
STRABAG–KÖZGÉP
Amikor 2010 áprilisában egy másik környékbeli rekultiváció ügyében tartott közmeghallgatáson az egyesület képviselője kitért a kincsesbányai gödör problémájára, az ott található veszélyes hulladékra, Kaleta Jánosné, a környezetvédelmi hatásvizsgálatot elvégző Progressio Kft. főmérnöke azt mondta: ha a veszélyes hulladékra vonatkozó megjegyzés bekerül a jegyzőkönyvbe, az EU azonnal megszünteti a támogatását. Igaz, később elnézést kért ezért, és hozzátette, hogy méréseik szerint nincs olyan veszélyes hulladék a területen, amely kioldódhatna. Lapunk megkereste az üggyel kapcsolatban Kaleta Jánosnét. „Nagyon csúnya hulladéklerakó volt, féltem, hogy csinálják meg” – idézte fel a szakember, aki szerint a legvastagabb pontján 22 méter mély hulladékhalom tetején lévő olajosedényeket és egyéb veszélyes anyagokat elszállították, mélységi, szondás méréseik pedig nem mutatták ki veszélyes hulladék jelenlétét. Mivel azonban sokáig nem volt gyakorlat az elektronikai – mérgező anyagokat is tartalmazó – hulladék elkülönített kezelése, százszázalékosan így sem lehet kizárni veszélyes anyagok jelenlétét.
A rekultiváció az összesen 7,7 milliárd forintból megvalósuló közép-Duna-vidéki programba került be, amely 83 lerakóra terjed ki. Ebből 12-nél termelték ki a hulladékot a helyéről, a többinél a kincsesbányaihoz hasonlóan lefedték és a helyén hagyták. A területet három régióra osztották fel, amelyből kettőnél, a dunaújvárosinál és a székesfehérvárinál – benne Kincsesbányával – az SGNK-2009 Konzorcium nyerte el a munkálatokat. A társulás vezetője a Strabag-MML Kft., tagjai a Közgép Zrt. és a Green-Network Kft. Miután utóbbi ellen felszámolás indult, a Strabag és a Közgép területi elhatárolás szerinti megosztással valósította meg a kivitelezést. A régiós munkavégzés miatt egészen pontos összeg nem ismert, körülbelül 140 millió forintba kerül a kincsesbányai rekultiváció, amelyet a Közgép hajtott végre.
A munka folyamatában és végeredményét tekintve is számos kérdést vet fel. Meghökkentő jelenség például a rekultivációval párhuzamosan létrejött új tájseb. Maga a lerakó ugyanis csak egy részét foglalja el az egykori külfejtésnek, amelyet már részben benőttek a növények. Mialatt azonban zajlott a hulladékgödör lezárása, munkagépekkel egy körülbelül 200 négyzetméteres területen a kőzetig lecsupaszították a terepet. Ezt a helyi civilek folyamatában és végeredményében is számos fényképpel dokumentálták.
A konzorciumot vezető Strabag lapunknak azt válaszolta, tudomásuk szerint a lerakó mellett a rekultivációval egy időben vagy azt követően földkitermelés nem történt. A kérdésben illetékes Veszprémi Bányakapitányság a helyszíni ellenőrzést összegző válaszában pedig ezt írta: „Miután a feltöltési meddőanyag kitermelése hatósági engedéllyel, az engedélyezett tervdokumentáció szerinti területről történt, jogosulatlan bányászati tevékenység ténye nem volt megállapítható.” Ez első ránézésre ellentmond a Strabag válaszának, ám ha a letarolt terület hivatalosan a lerakóhoz tartozik, akkor nincs ellentmondás. A bányakapitányság válasza alapján egyébként is teljesen rendben lévő, hogy a tájba illesztést szolgáló rekultiváció során új tájsebet hoznak létre a 140 millió forintba kerülő, a régiós átlagnál jóval drágább munka során.
A rekultivációra a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (KDKTVF) adta ki az engedélyt. E szerint a lerakó felszínére terelődő csapadékvizet a lehető leggyorsabban el kell vezetni, ennek érdekében a felszín megfelelő lejtésének biztosítása mellett gyűjtő- és övárkot kell kialakítani. Ezek helyett azonban a kivitelező ügynevezett szikkasztóárkokat létesített, ezt el is ismeri. Ezek azonban nevüknek megfelelően nem elvezetik a vizet, hanem tárolják, míg el nem párolog, illetve szivárog. Pedig az engedély szerint meg kellene akadályozni, hogy pangó és állóvizek jöjjenek létre, hiszen ez növeli annak esélyét, hogy a víz a hulladék közé szivárog.
TERVEK ÉS VALÓSÁG
„A csapadékvíz-elvezetés és lejtőszög tekintetében, ami a tervben szerepel, tényleg nem egyezik azzal, mint amit a helyszínen láttunk” – fogalmazott lapunk kérdésére Varga Gábor, a Gaja Természetvédő Egyesület elnöke, aki a KKS tájékoztatása után kezdett el érdeklődni a kérdés iránt, és megnézte a területet. A munkálatokat megrendelő Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás (KDV) projektirodája ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kiviteli tervek nem módosultak. „A kérdés feltevője egy előzetes felülvizsgálati tanulmányban szereplő – melyet kiviteli tervként aposztrofál –, a táj morfológiáját durván megbontó, felesleges természeti beavatkozást kér számon. A tényleges tervek a lejtésviszonyok figyelembevételével készültek” – szól a válasz a felvetésre.
Vagyis a KDV szerint az eredeti verzió csak tanulmány volt, a Strabag válasza ennek kapcsán tendertervről tesz említést. A végül megvalósult verziót a Strabag tájékoztatása szerint a megrendelő és a mérnök, vagyis a KDV és az Út-Teszt Mérnöki és Szolgáltató Kft. hagyta jóvá. A KKS bejelentése nyomán a KDKTVF szakemberei helyszíni szemrevételezést tartottak, és jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a vízelvezető helyett szikkasztóárkok épültek ki. A vizsgálat végén határozzák meg, ez hogyan viszonyul az engedélyben foglaltakhoz.
Az utóbbi évekből sokak számára ismerősen csenghet a szemrevételezéssel ellenőrzés kifejezés. A kolontári katasztrófát megelőzően a hatóság gyakorlatilag szintén szemrevételezéssel ellenőrizte a vörösiszap-tározó állapotát, egészen addig, míg át nem szakadt a fala. Jelen történetben szintén van olyan elem, amelyet szemrevételezéssel nehéz lenne megítélni. Mégpedig az, hogy a kivitelező a lefedés során beépítette-e azokat a rétegeket – fóliát, szigetelőlemezt, valamint összesen 80 centiméter vastag anyagot –, amelyek a csapadék távol tartását és a tájba illesztést szolgálják.
A kivitelező szerint igen, a KKS tagjai azonban nem látták az előírt rétegrend nyomát sem a kivitelező által ásott kutatógödrökben, sem a már rekultivált területen lévő vízbemosásokban. Utóbbiak megérnek pár szót: sokféle hulladék– például egy WC-csésze – pár centire volt a felszíntől, vagy éppen a felszínre is került, noha elméletileg közel egy méter mélyen kellett volna lennie. Korábban az egyesületnek írt válaszában a konzorcium arra hivatkozott, hogy a rétegek szabad szemmel nehezen különíthetők el, a növényzet végleges megtelepedéséig pedig előfordulhatnak eróziós károk. Ezek szerint abba talán jobb bele sem gondolni, mi történt volna egy kifejezetten esős évben. A helyi civilek megfigyelése szerint mindenesetre a kialakítás miatt a befolyó csapadék – különösen az új tájseb irányából – teljesen a gödröt terheli.
HULLADÉK A FELSZÍNEN
A kérdést tisztázhatja, ha a KDKTVF olyan helyszíni feltáró vizsgálatot folytat, amely igazolja a rétegek meglétét vagy hiányát. Ezt Zay Andrea, a felügyelőség vezetője szóban kilátásba is helyezte Szatzker Csabának, a KKS egyik tagjának. Az ügy felgöngyölítését segíthetné az egyesület és a kincsesbányai polgármester közötti együttműködés, de ez nem jellemző. Amikor a rekultivációs terveket először kérte ki az egyesület, a helyi önkormányzat és a KDV egymás között passzolgatta a megkeresést, és a dokumentumokba végül csak a felügyelőségen tekinthettek be. Bajkai János polgármester szerint a jelenlegi helyzetben neki nincs tennivalója, várja a vizsgálat végét, és a vízbázis miatt sem aggódik. Mint mondta, a környéken lévő figyelőkutak szerint akkor sem jutott a vízbe szennyeződés, amikor még nyitott volt a lerakó, ahogyan a korábbi évtizedekben sem, amikor még működött a bauxitbánya.
A felügyelőség remélhetőleg alaposan kivizsgálja, beépítették-e az előírt rétegeket, illetve megfelelő-e műszakilag a lejtőszög és a vízelvezetés. De ez csak a történet egyik fele, hiszen pénzügyi vonzatai is lehetnek annak, ha esetleg kiderül, hogy a kivitelezés során spóroltak az anyagokkal és a munkaórákkal. Ez már csak azért is nyugtalanító lenne, mert országszerte több száz hulladéklerakó rekultivációja zajlott az elmúlt években vagy folyik most is (néhány nagyobb projekt főbb adatait lásd a táblázatban). Az ezt szolgáló program keretösszege 102 milliárd forint.
Nem lenne megnyugtató, ha kiderülne, hogy civilek nyüzsgése nélkül egy kivitelező jóformán azt csinál, amit akar. Ráadásul, ha nem kísérik árgus szemmel végig a folyamatot, utólag igen nehéz meghatározni, mi került a föld alá. A kincsesbányai ügyben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is várja a hatósági vizsgálat eredményét. A Közgép jelenleg mindenesetre pénzénél van, hiszen módosítások ide vagy oda, megkapta munkája ellenértékét.