Szakértők vitatják a Déli Áramlat tervezett költségeit

2012-11-14 15:31
Orosz szakértők vitatják a Déli Áramlat tervezett költségeit és a vezeték megtöltésének kilátásait - írták szerdán orosz napilapok
A Nyezaviszimaja Gazetának nyilatkozva Mihail Krutyihin független szakértő megerősítette, hogy orosz területen már folynak a munkálatok: "fektetik a csöveket, kötik a szerződéseket". Szerinte az oroszországi szárazföldi szakasz költsége, az előzetes bejelentésekkel ellentétben, jócskán meg fogja haladni a 8-9 milliárd dollárt, és elérheti a 20 milliárdot is.

Krutyihin szerint az alvállalkozók úgymond "jó barátok", akiknek nem érdekük, hogy spóroljanak, inkább abban érdekeltek, hogy minél több pénzhez jussanak az építkezésből. A Nyezaviszimaja Gazeta utal arra is, hogy a Déli Áramlattal szemben a környezetvédőknek is kifogásaik vannak. A gázvezeték elkerülhette volna az állami természetvédelmi területeket Oroszország déli, Fekete-tengeri partvidékén, mégis az egyenes útvonalat választották. Vélhetően pénzügyi okok miatt. Szergej Vahramajev, a Metropol elemzője a Kommerszant című lapban rámutatott, hogy a legoptimistább előrejelzések szerint is Európában évente egy-másfél százalékkal fog nőni a gáz iránti kereslet, így 2019-re elérheti az 550-570 milliárd köbmétert.

A Gazprom európai export-kapacitása azonban már majdnem 250 milliárd köbméter, miközben összesen 150 milliárd köbmétert szállít. Ha megindul a szállítás az Északi Áramlat harmadik és negyedik ágán és teljes kapacitással üzemel majd a Déli Áramlat, a teljesítmény eléri a 350 milliárd köbmétert.Ha a Gazprom teljesen leállítja a földgázszállítást Ukrajnán keresztül, export-kapacitása nem fogja jelentősen meghaladni a 200 milliárd köbmétert évente. Eközben az orosz gázóriás részesedése az európai gázpiacon csökken, ezért szakértők szerint a Gazprom nem fog 150 milliárd köbméternél több gázt exportálni Európába.
MTI