Másfélszeresére nőtt az okostelefonok forgalma

2012-11-14 18:39
A harmadik negyedévben közel másfélszeresére nőtt az okostelefonok forgalma a világon, miközben általában a mobil készülékek eladása visszaesett - derül ki a Gartner piackutató intézet szerdán közzétett adataiból.
Július-szeptember között 428 millió készüléket adtak el világszerte, 3,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az okostelefon-szegmensben a globális értékesítés 46,9 százalékkal 169 millió darabra emelkedett. A Gartner adatai szerint az okostelefonok piacát az Apple és a Samsung uralta a harmadik negyedévben, együttesen 46,5 százalék volt a részesedésük. Az egykor piacvezető Nokiának csak a hetedik helyhez volt elegendő a 7 millió készülék eladása.

A Nokia a szélesebb értelemben vett mobilpiacon is visszacsúszott, részesedése 19,2 százalékra zsugorodott 23,9 százalékról. Az első helyen itt is a Samsung áll, a harmadik negyedévben 22,9 százalékra nőtt a piaci részesedése az egy évvel korábbi 18,7 százalékról. A harmadik helyezett az Apple, részesedése 5,5 százalékra duzzadt 3,9 százalékról.A Gartner elemzői megállapították: bár éves összevetésben csökkent a mobiltelefonok eladása július-szeptember között, az előző negyedévhez képest nőtt a vásárlás a telített és a felzárkózó piacokon egyaránt.
MTI