OGY - ÁSZ-jelentés: alapvetően nem változott a közutak állapota

2012-11-20 11:56
A 2006-ban elvégzett első és a 2011 végén zárult második vizsgálat megállapította, hogy a közutak állapota alapvetően nem változott, mivel a hangsúly a gyorsforgalmi utak fejlesztésén volt - mondta Makkai Mária, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) igazgatója az Országgyűlés Közlekedési és infrastrukturális albizottsága előtt.

Az ÁSZ jelentés az állami közutak felújítását, javítását, karbantartását vizsgálva megállapította, hogy az évi szükséges 2500 kilométeres közútfelújítás helyett a tényadat 632 kilométer, amely 28 milliárd forintból valósult meg - idézte az ÁSZ igazgatója. A vizsgálat szerint rendre az év közepére lett ismert az útfelújítási keret, így mire a közbeszerzések megtörténtek, ősz lett, az pedig nem ideális évszak a munkák végzésére. Ehhez társultak az év végi folyamatos elvonások és zárolások.

Az ÁSZ jelentés említést tesz az E-útdíj bevezetésének folyamatos görgetéséről. A jelentés albizottsági vitájának is ez volt az egyik témája. A várhatóan jövő év közepétől működő díjszedés több bevételt hoz, de a jogszabályi követelmény csak az, hogy befolyt útdíjat a közlekedési ágazatban kell felhasználni - hangzott el. Így egyáltalán nem biztos, hogy abból a felújításokra is jut.

A másik vitapont a kormány által elhatározott szervezeti változás volt. A közútkezelés megyei területi működtetését - szemben a korábbi regionális szervezetettel - üdvözölték a bizottság tagjai. Ellenben az autópálya-, a közútkezelő és az infrastruktúra fejlesztő cégek összevonását már nem támogatták. Azzal érveltek - mint Manninger Jenő, albizottsági elnök megfogalmazta - hogy a jól működő és magas színvonalú autópálya működtetés szenvedhet csorbát az összevonástól.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára is attól tartott, hogy a középszer lenne úrrá az úthálózat működtetésén. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a 11,5 tonnás tengelyterhelésre megerősített, és felújított utak következő felújítására - 10 év helyett - 20 év múlva is elég lesz sort keríteni.


MTI