IVSZ: a kormány támogassa a pénztárgépek cseréjét

2012-11-20 12:22
A kormánynak támogatnia kellene a pénztárgépek és az adóhatóság online összekapcsolásához szükséges informatikai fejlesztést, illetve a szükséges gépcserét az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint
A szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt javasolja, hogy a kormány az előírt informatikai modernizációt vissza nem térítendő formában támogassa, európai uniós közösségi pénzből, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. Az IVSZ becslése szerint a program nagyjából 100 ezer hazai vállalkozást érinthet. A szövetség számításai szerint cégenként 100-500 ezer forintos pályázattal, és 50-70 százalékos támogatási intenzitással kalkulálva, legfeljebb 15 milliárd forintból megvalósítható lenne a program.A

z online kapcsolat létrehozása a kormány szerint elősegítheti a gazdaság kifehérítését és átláthatóságot teremt, az intézkedéstől a kormány az áfa bevételek 95 milliárdos növekedésével számol - emlékeztet az IVSZ közleménye. A kezdeményezést az IVSZ is kész támogatni, amennyiben a kormány segíteni fogja a megvalósítást. A szövetség számításai szerint az országban működő mintegy 400 ezer pénztárgépet kell rendszerbe kötni, szoftvereiket modernizálni, illetve az elavult gépeket lecserélni.

Az informatikai modernizálást az IVSZ hasznosnak ítéli, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a költségek cégenként több százezer forintra is rúghatnak, amit a vállalkozások jelentős része nehezen tud finanszírozni. Az IVSZ a tervek szerint a javaslatot nyílt levél formájában, csütörtökön személyesen is átadja Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek.


MTI