Alulteljesítő volt a BUX

2012-11-20 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,49 pontos, 1,53 százalékos csökkenéssel, 18 057,86 ponton zárt kedden.


A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.Králik István, a KBC vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: közepes forgalom mellett egész nap "lecsorgás" jellemezte a BUX-ot, mivel több, a nagyobb papírokat negatívan érintő hír látott napvilágot.

Kifejtette, a Magyar Telekom a parlament által elfogadott közműadó, a Mol pedig Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elítélése miatt esett, míg az OTP a bankadót "emésztgeti", és kezd eladásba fordulni a piaca. A Mol kapcsán Králik István hozzátette: mivel kedden tíz év börtönre ítélte a zágrábi megyei bíróság első fokon Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt - részben hivatali visszaélés és vesztegetés bűntettének elkövetése miatt - a horvát politikai körök tovább támadhatják a Mol INÁ-ban meglévő pozícióit.

Német Sándor, a Buda-Cash üzletkötője kiemelte, hogy a magyar piac kedden elszakadt Európától, és a nagy papírokra kedvezőtlenül ható hírek miatt alulteljesítő volt a többi európai tőzsdemutatóval szemben. Hozzáfűzte: a Richter pluszba korrigált az előző napok esése után, míg az OTP árfolyamára vélhetően az is negatívan hatott, hogy Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szavai szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy az idén hitelmegállapodás szülessen a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval. A Mol 665 forinttal, 3,68 százalékkal 17 400 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 48 forinttal, 1,20 százalékkal 3952 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,93 százalékkal 406 forintra gyengült, forgalma 623,1 millió forint volt.A Richter-papírok árfolyama 505 forinttal, 1,37 százalékkal 37 300 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 93,1 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 17 170 forintra csökkent.A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1054,22 ponton zárt kedden, ez 1,27 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
MTI