Nem késtek a reakciók. Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség azóta lemondott elnöke szerint a lépés a tönk szélére küldi a magyar hitelintézeti szektort. Herbert Stepic, az osztrák Raiffeisen Bank vezetője övön aluli ütésnek nevezte a döntést.

A magyar kormány sorozatban rúgja fel a megállapodásait. A kabinet 2010 nyarán, hivatalba lépése idején vetette ki a bankadót első ízben. Akkor még úgy volt, hogy átmeneti, válságintézkedésről van szó, bár tudni lehetett, hogy az még két évig érvényben marad. Tavaly decemberben a bankok és a kabinet megállapodtak arról, hogy a pénzintézetek bevállalnak a devizahitelek végtörlesztéséből egy durván 600 milliárdos részt, bevezetik az árfolyamrögzítést. Cserébe a kormány megígérte, hogy jövőre megfeleződik a bankadó, 2014-ben pedig teljesen kivezetik azt. Az első szószegés nem késett sokáig, jött a tranzakciós adó. Most a napokban bekövetkezett a második szószegés is. Marad a bankadó.

Hihetetlenül káros, amit a kabinet csinál. Politikailag talán rövid távon kifizetődő ez a játék, a választópolgárok fülének kedves, hogy a gonosz bankokat lehet mindenért okolni és elverni rajtuk a port. Hosszú távon azonban két oldalról is visszaüthet a kormány viselkedése. Ha a bankok nem hiteleznek, mert rosszak a megtérülési mutatóik, akkor nem lesz sem beruházás Magyarországon, sem gazdasági növekedés. Így nem lesznek új munkahelyek, nem emelkednek a bérek. Ez pedig előbb-utóbb a választóknak is feltűnik. Rövid távon működhet csak az is, hogy a kormány gazdasági társaságokon keresztül adóztat, nem közvetlenül. Az embereknek előbb-utóbb csak leesik, hogy emelkedik a bankolási költség, nő 
a villany- és a telefonszámla, az internet-előfizetés.

A kabinet óvodásnak nézi a polgárokat, ha azt gondolja, hogy azok nem veszik észre ezt a trükköt. A paternalizmus amúgy is az egyik legnagyobb rákfenéje a magyar politikai életnek, pártállástól függetlenül egyébként. Ha a Fidesz valóban a magyar polgárosodás megerősítésében érdekelt, ennek felszámolásáért mindent el kellene követnie. A szerződések és a megállapodások betartása alapvető, lényegi része egy polgári társadalomnak. Ha az állam nem tartja be az általa kötött megállapodásokat, ezzel azt üzeni a polgároknak, hogy nekik sem kell. Így üres frázissá válik a gazdaság kifehérítése, az adófizetési morál javítása, a körbetartozások felszámolása és számos más, amúgy a jó irányba mutató kormányzati szándék is.