Túlélte a dinoszauruszokat egy turcsi orrú

2012-11-21 09:20
Túlélte a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kihalását egy fura emlős, a Necrolestes patagonensis, azaz a patagóniai "sírrabló" - bizonyította egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában tette közzé.
A vakondszerű emlős 16 millió éves fosszíliáit 1891-ben fedezték fel Argentínában, ám mint John Wible, a Carnegie Természettudományi Múzeum szakértője, a tanulmány társszerzője rámutat, vajmi keveset lehetett tudni az állatról. Százhúsz éven keresztül a kutatók igyekeztek pontosan meghatározni, hogy milyen állatról van szó, és elhelyezni az emlősök családfáján, de sehogy sem tudtak megegyezni - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.



Annak ellenére, hogy a fosszíliák igen jó állapotban maradtak fenn, a megkövesedett maradványokat intézetről intézetre vándoroltatták, még néhány évvel ezelőtt sem voltak a kutatók biztosak abban, hogy valóban emlősről, nem pedig erszényesről van-e szó. A kutatókat mindenekelőtt az állat jellegzetes vonásainak "összevisszasága" hozta zavarba, bár abban mindannyian egyetértettek, hogy a Necrolestes patagonensis "turcsi" orrából, zömök testéből, rövid, széles végtagjaiból ítélve földalatti, üregásó életmódot folytatott. Ezt a feltételezést alátámasztották a "sírrabló" háromszögű fogai, amelyek tökéletesen megfelelnek a célnak egy gilisztákkal, férgekkel és egyéb tekergő, csúszó-mászó "lényekkel" táplálkozó állat esetében.

Guillermo Rougier, a Louisville-i Egyetem kutatója munkatársaival tavaly fedezett fel egy másik dél-amerikai kihalt emlőst, amely a 100 millió évvel ezelőtt élt Meridiolestida-csoporthoz tartozott és sok vonása megegyezett a rejtélyes Necrolestes patagonensisszel, beleértve az egyetlen gyökérrel rendelkező őrlőfogakat. Ezek az egyetlen ismert emlősök, amelyek egygyökerű őrlőfogakkal rendelkeznek. A lelet azt bizonyítja, hogy a Meridiolestida-csoport nem halt ki olyan korán, mint hitték. A Necrolestes patagonensis 45 millió évvel túlélte a rokonait, amelyek a dinoszauruszokkal tűntek el bolygónkról, a "turcsi" orrú emlős szerencsés sorsát a kutatók szerint földalatti "életvitelének" köszönhette.
MTI