Két ciprusi offshore cég, a Cerena Holding Limited és a Hangarn Oil Product Limited 2009 júniusában összesen 5 millió eurót utalt át a svájci Xenoplast AG számlájára. Ez tény. A Zágráb megyei bíróságon lefolytatott eljárásban a tanúk – egymástól amúgy gyökeresen eltérő – vallomásai alapján az is egyértelműnek tűnik, hogy a tranzakció célja valamilyen horvátországi politikai lobbitevékenység vagy korrupció volt. Minden mást azonban eltérően ítéltek meg a felek. Jelesül az átutaló orosz olajmilliárdos, Mihail Gucerijev, a Russznyefty tulajdonosa; a pénzt fogadó Robert Ježic´ horvát oligarcha, a vád koronatanúja; illetve azok a nagyobb erők, akiket az utalás valódi mozgatójának és kedvezményezettjeinek igyekeztek egyes tanúk láttatni: Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, illetve Ivo Sanader horvát exminiszterelnök. Egy utalás – sokféle háttértörténet. Vegyük sorra a különféle verziókat!

JEZIC VERZIÓJA
Az ügyészség alapvetően Robert Ježic´ rijekai oligarcha vallomására alapozott. Ő korábban a Dioki műanyagipari társaság és a Novi List bulvárlap tulajdonosa volt, miközben a rijekai futballcsapat elnöki posztját is betöltötte. Ježic´ annak idején azt vallotta, hogy a vele régóta nagyon jó kapcsolatban álló Sanader 2008-ban jelezte neki, fogadnia kell 10 millió eurót. Az oligarcha az ügyészségi szakaszban még határozottan a Molt jelölte meg az összeg első felét jelentő, fent említett 5 millió euró feladójának, bírósági koronatanúként azonban már úgy fogalmazott: kikövetkeztette, hogy a Mol a pénz elindítója. Sanader és Ježic´ össze is szólalkozott az – állítólag a horvát állam és a Mol különböző szerződéseit megolajozni hivatott – összeg kezelésének kondícióin, mert utóbbi 20 százaléknyi költséglevonást tartott indokoltnak.

A vád koronatanúja úgy emlékezett, hogy 2008 decemberében Hernádi Zsolt és Josip Petrovic – az INA igazgatóságának egyik horvát tagja – Sanadernél tárgyalt, amikor kifelé menet az előszobában találkoztak vele, aki szintén a kormányfőhöz érkezett. Sanader megkérdezte tőle, megérkezett-e már a pénz, majd a nemleges válasz után – állította Ježic´ – felhívta és visszarendelte a korábbi vendégeket. A miniszterelnöki hivatal beléptető rendszere igazolta, hogy Hernádi valóban kétszer ment be aznap az épületbe. Ježic´ a négyszemközti megbeszélésen már nem volt jelen, de arra következtetett, hogy a kormányfő az utalásról érdeklődött. Tudomásunk szerint Hernádi Zsolt erre az epizódra úgy emlékezett, hogy valóban felhívta Ivo Sanader, mert elfelejtett valamit: a Ježic´ vezette cég, a Dioki számára akart szívességet kérni. Ez nem volt szokatlan, mert az INA-tól nagy tételben etánt vásárló és rosszul fizető Dioki érdekében kifejezetten gyakran érkeztek kérések.

A történethez hozzátartozik, hogy Ježic´ – más súlyos bűncselekmények miatt – 2010 decembere és 2011 áprilisa között előzetes letartóztatásban volt. Amikor kiengedték, s az útlevelét is visszakapta, azonnal Svájcba repült, ahol rávette Stephan Hürlimannt, a Xenoplast ottani névleges igazgatóját (trustee), hogy ő is tegyen vallomást. Hürlimann vallott. Elmondta, hogy az utalásról a magyar Fazekas Imrével, a Hangarn igazgatójával tárgyalt Svájcban, aki a Mol képviselőjeként mutatkozott be. A védelem azonban már nem kérdezhetett tőle, mert a bírósági szakaszban Hürlimann nem tett vallomást. November 8–9-én Svájcban, egy helyi ügyvéd és bíró jelenlétében, videomeghallgatást szerveztek, de az igazgató ezt is lemondta, ugyanakkor vallomását két levélben is fenntartotta. A bíró ezt annak ellenére becsatolta, hogy a védelem tiltakozott, amiért nem tehetett fel kérdéseket a tanúnak.

A GUCERIJEV-VÁLTOZAT
Az utalást kezdeményező cégek az orosz Mihail Gucerijev érdekeltségei vagy legalábbis annak idején az övéi voltak. Fontos epizód volt tehát, amikor 2012 áprilisában Gucerijev és „földi helytartója”, Fazekas Imre is megjelent Zágrábban, hogy elmondják a saját verziójukat. Ők egybehangzóan azt vallották, hogy a Molnak semmi köze az átutaláshoz. Valójában Gucerijev azért kívánt fizetni Ježic´nek, mert a Rijeka közeli Krk szigeten szeretett volna tőle földeket venni. Továbbá azért, hogy orosz érdekekért fellépő lobbistákat vásároljon ahhoz a – hat országot érintő – szerződéshez, amely a Krk szigeti Omišalj és a magyar Százhalombatta közötti olajvezeték, a Barátság–Adria kihasználásáról szólt, s amelyet a horvátok hátráltattak.

HERNÁDI ÉS SANADER VERZIÓJA
A vád által a pénzmozgás végső haszonhúzóinak láttatott Hernádit és Sanadert különböző mértékben vonták be az eljárásba. A konkrét büntetőügyben az exminiszterelnök volt az egyetlen vádlott, ám az ítélet a Mol Nyrt.-ről, illetve Hernádi Zsoltról is szólt. A magyar olajcég elnök-vezérigazgatóját tavaly november 10-én Tamara Laptos, a horvát korrupcióellenes ügyészi hivatal, az Uskok helyettes vezetője nevezte először gyanúsítottnak. Hernádi a mai napig gyanúsított, ám az eljárást felfüggesztették. Bár kockázatos lenne horvát területre lépnie, büntetőjogi értelemben nincs mitől tartania. A korábbi horvát jogsegélykérelmet ugyanis a magyar Legfőbb Ügyészség megtagadta – igaz, feljelentésként értékelte azt, és nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, ám a vizsgálat nem talált korrupcióra utaló nyomokat.

Egy elfelejtett némafilm
A vádbeszédben már érdemben nem került elő az a – korábbi szakaszokban még hangsúlyosan kezelt – hang nélküli videofelvétel, amelyen az látható, amint 2009-ben Ivo Sanader és Hernádi Zsolt az akkor legjobbnak tartott zágrábi étterem, a Marcellino különtermében találkoznak (eleinte állítólag Ježić is jelen volt). A beszélgetés során egyszer Hernádi visszatette a mobilja akkumulátorát, később pedig felírt valamit egy névjegyre. Az utóbbi alapján a horvát sajtó eleinte azt állította, valamiféle árról szólt az egyeztetés. Hernádi környezete szerint azonban egyszerűen arról volt szó, hogy Sanader (aki ekkor már tanácsadói cége megalapításán dolgozott) elkért egy magyar telefonszámot, s Hernádi – akinél nem volt papír, csak névjegyek – ezt írta fel. Korábban pedig egy másik névkártyára egy Ježić-kérést jegyzett fel: ekkor egy általa az INA-tól megvásárolni szándékozott etánlelőhely paramétereit rögzítette. Ez a névjegye a tárgyalás idején is megvolt még. A vád vélhetően azért felejtette ki a végső vádbeszédből ezt az elemet, mert az valóban elég életszerűtlen, hogy a város legfelkapottabb éttermében – ahová ráadásul Sanader testőrökkel és rendőri felvezetéssel, Hernádi pedig INA-s céges autóval és sofőrrel jött – korrupciós pénzekről tárgyaltak volna. Amúgy ezt a némafilm semmilyen szinten nem is támasztotta alá.Az eljárás záróakkordjaként a Mol részéről a jogi igazgató, Kara Pál tett vallomást. E szerint a miniszterelnök és a cégvezér – bár ebben az időszakban szinte hetente egyeztetett – soha nem beszélt semmilyen tisztességtelen célú átutalásról, és az olajtársaságnak semmilyen gyanús pénzmozgáshoz nincs köze. Sanader értetlenségét fejezte ki, miképpen lehet olyan tanúvallomás alapján meggyanúsítani, ahol egy állítás áll szemben egy másikkal, és hangoztatta: hozzá soha semmi nem jutott el az összegből, a pénzt Ježic´ a cégei feltőkésítésére használta. Amúgy a korrupciót tagadóknak az egész eljárással kapcsolatban rengeteg sérelme volt: a védők nem tudtak kérdéseket feltenni a „másfél” koronatanúból a „fél”-nek, vagyis a svájci cégmegbízottnak; a védelem szerint a horvát bíróság nem csatolt fontos iratokat; a sajtónak pedig feltehetőleg az ügyészség legfelső szintjéről szivárogtattak ki folyamatosan információkat.

AZ ÉRINTETT SZERZŐDÉSEK
A szerződő felek szerint egyedül Sanader lefizetése nem is vezetett volna eredményre, hiszen a részvényesi megállapodásról, illetve egy komplex gázszerződésről folytatott tárgyalásokon legtöbbször Damir Polančec miniszterelnök-helyettes és Ivan Šuker pénzügyminiszter vett részt. Ráadásul a megállapodást a horvát kormány és a parlament is szentesítette. Sanader és a Mol is úgy vélekedett, hogy a 2009 elején valóban megkötött, a Molnak irányítási jogot biztosító szerződés kölcsönösen előnyös és óhatatlanul szükséges volt, ahhoz nem kellett korrupció. Hiszen az INA első privatizációs köre után kialakult tulajdoni felállás, amelyben a horvát állam 75, a Mol pedig 25 százalékot birtokolt, alaposan megváltozott. A magyar cég megvett a tőzsdén 22 százaléknyi papírt, a horvát állam pedig – törvényi kötelezettsége folytán – 7-7 százaléknyi részvényhez juttatta az INA munkavállalóit és a háborús veteránokat, 15 százalékot pedig a tőzsdére vitt.

A tulajdoni arányok módosulása nyomán, továbbá az elidegenítési tilalmakat, illetve az elővásárlási jogokat kezelő passzus lejárta miatt új szerződésre volt szükség. Eközben a technikailag fizetésképtelen INA gondjaira is gyors választ kellett találni: már nem volt pénz a szállítókra, az alkalmazottakra, sőt, lassan az olajra sem. A megoldás az volt, hogy a Mol – kisebbségi pakettje ellenére – átvehette az INA irányítását (Csapataik harcban állnak – Figyelő, 2011/26. szám), majd anyavállalati hitelekkel, sőt a Mol Trade által átvállalt olajvásárlásokkal is segített a cégnek.

A Mol az INA kilenctagú felügyelőbizottságában öt helyet kapott; a hatfős management boardban ugyan 3-3 volt az arány, de szavazategyenlőség esetén a magyar elnök szava duplán számított. Horvátországban mindezt értetlenség övezte. A közvélemény úgy ítélte meg, hogy a folyamatosan veszteséget termelő gázértékesítés paramétereit módosító tárgyalásokból is a Mol jött ki jól. Ehhez képest a magyar küldöttség úgy emlékezett, hogy a gáztározóban tárolt gázmennyiség árában, illetve a feltételekben is nekik kellett engedniük a keményen tárgyaló horvát miniszterekkel szemben.

A vád képtelenségét hangsúlyozó Sanader és ügyvédje, Čedo Prodanovic´ is rámutatott: Ježic´ vallomásában sántít, hogy miért nem továbbította sehova a pénzeket, abból miért saját cégeit tőkésítette fel. Tudta, hogy a Moltól érkezik a pénz, vagy csak feltételezte? Előzetes letartóztatása után mi indította a nagy bűnbánásra, miért váltott ügyvédet, s miért pont a Mol egyik legfőbb horvát ellenségének, Davor Stern korábbi fb-elnöknek a jó barátja lett a védője? Mindez a koncepciózus vád gyanúját erősítette. A Mol szívesen magyarázza az egészet az INA rendbe rakásával, amellyel sok, zavarosban halászó horvát lobbit sértett, így a Dioki tulajdonosának érdekeit is. Ježic´ vélhetően valamilyen vádalku keretében vallott. Ám az, hogy tényeket kínált-e fel, vagy esetleg olyan fals információkkal próbált menekülni, amelyekre a horvát közvélemény nyitottabb füllel reagált, még az ítélet után is teljesen bizonytalan.

Ugyanakkor a Ježic´ vádjait cáfoló Gucerijev–Fazekas-álláspont is több sebből vérzik. Az ingatlanokról és szabályos lobbiról szóló sztori finoman szólva nem életszerű. Az adásvételeknél ritkán válik el ennyire a fizetés és a birtokbavétel, nem szokás ekkora összegeket átutalni ingatlanügyleteknél a szentesítés előtt. Ahogyan az a vallomási elem is inkább csak kötelező papírozásnak tűnik, miszerint a lobbipénz elvileg nem szolgálhatta politikusok kifizetését.

Meglehet, Mihail Gucerijev és Fazekas Imre orosz olajipari szereplőként ismert – mint oligarcha, illetve annak a közép- és kelet-európai képviselője –, de azért kár lenne tagadni, hogy a Moltól sem függetlenek. Előbbi a szibériai ZMB projektben a Mol üzlettársa, Fazekas pedig a magyar olajcég fizetett tanácsadója, illetve korábban a ZMB igazgatósági elnöke volt. Az általa igazgatott Hangarn cég is fontos olajbeszállítója a Molnak. Úgy tudjuk, a Hernádi Zsolt ellen kért horvát jogsegély miatt nyomozó magyar hatóságok vizsgálták is ezt a szálat, de nem találták jelét annak, hogy a kérdéses időszakban nagyobb megrendelések vagy a szokásostól elütő árszintek jellemezték volna a Mol–Hangarn kapcsolatot.

Fő- és mellékszereplők

A VOLT MINISZTERELNÖK
Ivo Sanader bukott miniszterelnök nincs könnyű helyzetben: a horvát politika mindkét oldalán utálják, jelenleg hét eljárás van folyamatban ellene. A mostanihoz a HypoBank horvátországi megjelenésének elvtelen segítése című ügyet is hozzávették. Sanadert első fokon a most lezárult egyesített eljárás mindkét részében bűnösnek találta a bíróság. A HypoBank-afférért 3 és fél, a Mol-ügyért 7 és fél évet róttak ki rá, együttesen azonban tíz év börtönre ítélték a politikust, akinek a november 20-i verdikt értelmében öt napon belül 3,6 millió kunát (mintegy 135 millió forintot) is be kell fizetnie az államkasszába.

A BÍRÓ
Figyelmeztetem, hogy viselkedjen rendesen, most nem a parlamentben van! – így utasította rendre az egyik politikust Ivan Turudić, a Zágráb megyei bíróság főbírája, a Sanader-per háromtagú bírói testületének vezetője. Korábban éppen Sanadertől kapta magas posztját, de ezt érdekes módon hátránynak gondolták az exminiszterelnök védői, mondván: a kőkeménynek ismert bíró annál inkább szigorú lesz, nehogy megkérdőjeleződjön a függetlensége.

AZ ÜGYÉSZ
A Sanadert üldöző főügyész, Vanja Marušić ellen az volt a védelem legfőbb vádja: köze lehetett ahhoz, hogy a sajtó végig hozzájutott kiszivárogtatott nyomozati információkhoz.

A KORONATANÚ
Robert Ježić egykoron 1000 embernek adott munkát. Övé volt a Dioki műanyagipari cég, Rijeka környékének meghatározó vállalata, amelynek egyik gyára a Krk szigetén található Omišalj kikötőre épült. Szintén ő birtokolta a Novi List bulvárlapot, amelynek fontos szerepe volt a Hernádi–Sanader-ügy kezelésében. Cége azonban csődközelbe jutott, a dolgozók már fél éve nem kaptak pénzt. Ježić egyre vadabb machinációkba fogott, majd megbukott, lemondott posztjairól. Később előzetes letartóztatásba került, s onnan indította vallomását.

A VENDÉGLŐS
Mario Cerhak volt Horvátország legismertebb séfje és étteremtulajdonosa. Az általa vezetett, Michelin-csillag-várományos Marcellinóról, az üzletemberek kedvelt találkozóhelyéről aztán kiderült, hogy hónapokig, évekig őrizgetett felvételeket különtermének prominens vendégeiről. Zágráb legdrágább éttermébe ezek után nem járt senki. Cerhak bezárta vendéglőjét, s gyakorlatilag elbujdosott: visszament oda, ahonnan jött, Bosznia-Hercegovina hercegovinai részének eldugott horvát közösségébe.

AZ OLAJMILLIÁRDOS
A Jukosz-vagyon egyik fő örököse, az 54 éves Mihail Gucerijev a Russznyefty, a brit GSM Global Energy, illetve más olajcégek, szállodák és moszkvai bevásárlóközpontok tulajdonosa. Az egyik leggazdagabb orosznak számít, vagyonát 6,7 milliárd dollárra becsülik.

A HŐS ÉS A FŐPOLITIKUS
Egy héten belül három országban három meghatározó horvát politikus tárgyalása fejeződött be. Ivo Sanader exkormányfő hazájában állt bíróság előtt. Ante Gotovina, a Vihar hadműveletet vezető főkatona Hágában felmentést kapott, így Zágrábban immár hivatalosan is háborús hőssé válhatott. Radimir Čačić horvát miniszterelnök-helyettesre pedig – aki időközben lemondott tisztségéről – Magyarországon szabtak ki letöltendő börtönbüntetést a két halálos áldozattal járó balesete miatt. Ennek valójában nem sok köze volt a Sanader-perhez, de a horvát sajtó hosszasan taglalt különböző vélt ok-okozati összefüggésekről a két ügy között.Jogilag tehát igencsak aggályos, ahogyan mindenfajta valós bizonyíték nélkül, pusztán egymással szemben álló, ellentétes tartalmú állítások szelektálásával, elítélték Ivo Sanadert. Ám azért Robert Ježic´ történetében biztosan vannak igaz elemek. S az sem érthető, hogy ha egy vádalku keretében valóban Sanadert akarta bemártani, akkor miért nem volt jó neki az Adria-kőolajvezeték – Gucerijevék által vázolt – valódi ügye, miért kellett alaptalanul belerángatnia a Molt is a történetbe.

Miután a bíróság az ítélet szerint bizonyítottnak látta, hogy Sanader 5 millió eurós kenőpénzt kapott a Moltól – továbbá az ítélethirdetésről szóló tudósítások alapján az is elhangzott: a bírált Mol–INA szerződés megkötése nem állt Horvátország érdekében –, a magyar olajcégnek alighanem újabb támadásokra kell felkészülnie.

A Mol részvénye a november 20-i délelőtti ítélethirdetés után az addig jellemző 18,1 ezer forint feletti szintről egészen 17 380 forintig zuhant, ám délután 17,5 ezer körül stabilizálódott a kurzus.