Beindulnak a paksi események

2012-11-22 12:26
A szállítási tender rövidesen elkészül és az MVM közgyűlése elé kerül; ezzel párhuzamosan folyik az engedélyek beszerzéséhez szükséges előkészítő munka - számolt be a paksi atomerőmű bővítésének előrehaladásáról Nagy Sándor vezérigazgató Budapesten, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
A finanszírozás okoz fejtörést
Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az MVM csoport a parlament és a kormány felhatalmazása nyomán, a Nemzeti Energiastratégia megvalósítása jegyében készíti elő a paksi bővítést. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt-t júliusban hozta létre az MVM 9 milliárd forintos alaptőkével. A munkát úgy ütemezik, hogy az energiastratégiában meghatározott időpontokat, az ötödik paksi blokk esetében 2025-öt, a hatodiknál 2030-at tartani tudják, mondta Nagy Sándor. A finanszírozás nem egyszerű, de a világon sok működő modell létezik.

A forrásigényt akkor lehet megmondani, ha a lehetséges szállítók ajánlata ismertté válik, mondta a vezérigazgató. Hozzátette, a tervezett beruházás során legfontosabb, hogy az új atomerőművi blokkok megfeleljenek a legszigorúbb biztonsági elvárásoknak, kiemelkedő műszaki színvonalon termeljenek villamos energiát. Mint mondta, minden szóba jöhető blokktípus megfelel ezeknek az elvárásoknak. A legfontosabb most a finanszírozási modell kidolgozása, a létesítési keretek meghatározása és a tender kiírása, kiértékelése. További feladat az elemzések, hatásvizsgálatok elvégzése és az engedélyezés.

Paks élvezi a társadalom támogatását
Egy engedély, a dózis megszorítási engedély már megvan és a környező negyvenöt település vezetői is tájékoztatást kaptak az engedélyezési és előkészítő munkáról. Egyelőre harminc ember dolgozik a bővítés előkészítésre létrejött projekttársaságban, a létszámot a tender kiértékelésének idejére megháromszorozzák. A bővítés szükségességéről szólva Nagy Sándor kifejtette, hogy 2030-ig 30 százalékos villamosenergia-fogyasztás növekedés várható, és megbízható, gazdaságos, a környezetet nem terhelő technológiával kel pótolnia kieső termelőkapacitásokat.

Hamvas István a paksi atomerőmű vezérigazgatója azt emelte ki, hogy az atomerőmű az elmúlt 30 év során a környezetére nem gyakorolt káros hatást, mindvégig a legolcsóbb hazai termelő volt, élvezte és élvezi a társadalom támogatását. Az új paksi blokkok a tervek szerint a meglévőkhöz hasonlóan nyomott vizes technológiájúak lesznek, mondta el Nagy Sándor hozzátéve, hogy a Pakson felhalmozott tudásra és tapasztalatra is építenek.
MTI