NGM: kutatói járulékkedvezménnyel élhetnek a cégek

2012-11-22 16:42
Jövő évtől adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók a vállalkozási kutatóhelyeken a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, 500 ezer forintos munkabérig - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca közlése szerint a kutatói járulékkedvezmény a hétfőn elfogadott adótörvények egyik új eleme. Az adókedvezmény mértéke a szociális hozzájárulási adó teljes összege, tehát a 27 százalékos kulcs helyett járulékmentességgel számolhatnak a vállalkozások, emellett az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást sem kell megfizetni. Az NGM példája szerint így egy bruttó 400 ezer forintot kereső kutatóorvos havi bérköltsége a munkáltató számára 2013-ban 400 ezer forint lesz, szemben az idei 514 000 forinttal, ami éves szinten 1 millió 368 ezer forint megtakarítást jelent a cégnek.

Az intézkedés költségvetési hatását - a vállalkozásoknál tevékenykedő csaknem 1300 Ph.D. kutató után - mintegy 2 milliárd forintra becsülik. A közlemény szerint szerepel egy másik kedvező módosítás is az adótörvényekben: január 1-jétől az a vállalkozás is igénybe veheti majd a maximum 50 millió forintos társasági adóalap-kedvezményt, amelyik központi költségvetési szervként működő kutatóintézettel, valamint közvetlenül vagy közvetve többségi állami tulajdonban lévő, gazdasági társaság formájában működő kutatóintézettel köt kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodást. Ennek kalkulált költségvetési hatása mintegy 1,5 milliárd forint.

A kormány az intézkedéstől a vállalkozások által működtetett kutatóhelyeken dolgozó Ph.D. kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok számának jelentős növekedését várja. Az intézkedés közvetlen hatása, hogy a vállalkozási kutatóhelyek számára előnyösebbé válik magas végzettséggel rendelkező, nagy szaktudású kutatókat foglalkoztatni, mert az utánuk fizetendő munkáltatói közterhek jelentősen csökkennek. A járulékkedvezmény bevezetésének további hatása, hogy bővülnek a tudományos fokozattal rendelkező kutatók életpálya-esélyei - közölte az NGM.
MTI