Sandy után a jóakarat okozta a második csapást?

Bakó Barna
2012-11-26 13:03
Nehéz elképzelni, hogy a kampány leghevesebb pillanataiban az egymással versengő demokrata és republikánus politikusok azonos álláspontra helyezkedjenek. Sandynek, az Egyesült Államok északkkeleti részét letaroló hurrikánnak azonban sikerült ezt elérnie. A hurrikán pusztítását követően a két nagy párt politikusai szinte egymást visszhangozva szólaltak fel annak érdekében, hogy a katasztrófa sújtotta területeken befagyasszák a kereskedelmi árakat.
Nemcsak emberileg megvetendő magatartásnak kiáltották ki az eladók áremelésre való igyekezetét, hanem egyenesen jogi felelősségre vonással fenyegetőztek az így eljárókkal szemben. Erre számos állam szabályozása lehetőséget is biztosít, azáltal, hogy törvényellenesnek nyilvánítja szükségállapot idején az adott mértéket túllépő áremelést. Azt gondolhatnánk, hogy a mohónak bélyegzett áremelések kordában tartása segíti, vagy legalábbis nem súlyosbítja az áldozatok egyébként is szerencsétlen helyzetét. Sajnos azonban tévedünk.

Az árak befagyasztása súlyos következményekkel jár. Túlkeresletet és hiányt okoz. Arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy ha lehetőségük adódik a keresett termékekből vásárolni, akkor gondolkodás nélkül lényegesen többet vásároljanak, mint egyébként tennék. Sőt, az árak befagyasztás azt is megakadályozza, hogy azon vásárlók fogyasszák a teméket, akik azt a legtöbbre értékelik, akiknek arra a legnagyobb szükségük van. Az erőforrások hatékony elosztására pontosan az ilyen esetekben lenne a legnagyobb szükség, de az árak igazodásának megakadályozása ezt nagyban korlátozza.

Ha lehetővé tesszük az eladók számára, hogy növeljék azon termékek árát, amelyekről azt gondolják, hogy a fogyasztók magasabb ár mellett is hajlandók lennének fogyasztani, nem a mohóság törvényesítése. Ez inkább arra ösztönzi a vásárlókat, hogy valóban megfontoltan döntsenek vásárlásaik során, és csak azon termékeket és olyan mennyiségben fogyasszák, amelyekre igazából szükségük van. Az árnövelés korlátozása csak látszólag képes az árak igazodását megakadályozni, azonban végső soron annak árát mindenképp megfizetjük. Ha nem bankjegyekkel, akkor sorbanállással. És ez pazarlás, sőt társadalmi veszteség. Ha az emberek sorbanállással, azaz a saját idejükkel fizetnek a termékért, akkor ez az elfecsérelt idő nem csak számukra jelent veszteséget, ám mások számára sem teremt értéket.

Mindemellett, ha megengedett lenne az árnövelés, akkor a magasabb árból származó nyereség kellőképpen jutalmazná azon eladókat, akik megfelelő készleteket tartanak azokból a termékekből, amelyek iránt ilyen esetekben meglehetősen magas a kereslet, legyen az homokzsák, zseblámpa vagy hólapát. Tekintettel arra, hogy ezen termékek iránti kereslet nem folyamatos, igencsak költséges és hátrányos a tárolókapacitásokat ilyen termékekek tárolására áldozni. Azonban, ha azoknak a kereskedőknek, akik megfelelő készletekkel rendelkeznek a szóban forgó termékekből, lehetőségük adódna a megnövekedett keresletre magasabb árakkal reagálni, akkor kellőképpen ösztönözve lennének arra, hogy magas készleteket tartsanak. Az árak befagyasztása ezzel ellentétes hatású.

Az árbefagyasztás mellett kardoskodó politikusoknak rá kéne döbbeniük, hogy intézkedéseik, habár rövidtávon népszerűséget hozhatnak, hosszabb távon viszont kárt okoznak választóiknak. A hurrikán az érzelmeket is felkavarta, azonban aki ezzel él vissza, az használja ki valójában az áldozatokat.