Hatmilliárdos tőkével jönne létre a webbank

2012-11-27 08:40
Hatmilliárd forinttal jönne létre a webbank, a tőke felét az állam, felét a civilek adnák - írja a Magyar Nemzet.
A lap keddi száma szerint a szinte kizárólag a világhálón működő pénzintézet akár már jövő nyár előtt felállhat.Körtvélyessy László, a bankalapításért felelős miniszteri biztos a lapnak elmondta: a bankot azután alapíthatják meg, hogy a nemzetgazdasági tárca elfogadta a társaság üzleti tervét, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) is hozzá kell járulnia az új szereplő piacra lépéséhez.A kidolgozás alatt álló koncepció szerint a bank 51 százalékban civil, 49 százalékban állami tulajdonban lesz. A pénzintézet tőkéje a tervek szerint hatmilliárd forint lenne, de a megalakuláshoz ennek a fele is elegendő, amelyet az állam biztosít majd.A saját tőke másik felét a civilek a megalapítást követően, az elképzeléseik szerint kevesebb mint fél év alatt gyűjtenék össze. A Webbank Tőketársaság Zrt. bejegyzése már januárban megtörtént.Doubrovszky György, a webbank egyik ötletgazdája, a Hiteltársulás civil szövetség szervezője a lapnak elmondta: a szükséges összeg tekintetében derűlátásra ad okot, hogy a civilek kezdeményezéséhez már több mint 3700 magánszemély csatlakozott. Ők - a szándéknyilatkozatok szerint - közel 25 milliárd forintnyi megtakarítást helyeznének el az új pénzintézetben. A kezdeményezéshez több mint kétezer vállalkozó is csatlakozott, közel 74 milliárd forintos éves forgalommal.
MTI