OECD: nem tarthatók a spanyol deficitcélok

2012-11-27 13:55
Spanyol kormánytisztviselők szerint az első tíz havi adatok alapján tartható az idei államháztartási deficitcél, az OECD azonban ellenvéleményen van.
A kincstárügyi minisztérium kedden közölt adatai szerint a január-októberi periódusban 4,13 százalék volt a központi költségvetés deficitje. A központi költségvetés idei deficitcélja 4,5 százalék, az államháztartásé pedig 6,3 százalék, az utóbbi tartalmazza a tartományok és a társadalombiztosítás egyenlegét is. Ugyanakkor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden közzétett jelentése azt írja, hogy a cél 2014-ig nem tűnik elérhetőnek, mert a tartós recesszió és a szükségintézkedések csak rontják a helyzetet.

Az OECD szerint az államháztartás deficitje az idén eléri a 8,1 százalékot a tavalyi 9,4 százalék után, jövőre pedig csak 6,3 százalékra csökken, míg a kormány deficitcélja 4,5 százalék.A spanyol kormány 2014-ig 70 milliárd eurós takarékossági programot hajt végre, de ennek többek közt az az ára, hogy a munkanélküliség, amely már az idén elérte a 25 százalékot, jövőre 26,9 százalékra emelkedik.
MTI