Coface: eredményes év Közép-Kelet-Európa csúcsvállalatainál

2012-11-27 16:16
Eredményes évet tudhatnak maguk mögött Közép-Kelet-Európa csúcsvállalatai Coface összeállítása szerint.
A Coface kedden ismertetett adatai alapján a térség 500 legnagyobb vállalata tavaly összesítve 16 százalékkal 612,5 milliárd euróra növelte árbevételét, és 45,5 százalékkal 30 milliárd euróra profitját.

"Az első helyen a lengyel PKN Orlen olajipari csoport áll, 24,11 milliárd euró forgalommal, a második a Mol 17,10 milliárddal, majd az ukrán Naftogaz és a Skoda következik 10,29, illetve 9 milliárddal" - mondta kedden Bécsben az összeállítás szerzője, Katarzyna Kompowska.

Összehasonlításképpen: a legnagyobb forgalmú osztrák vállalatnak, az OMV-nek tavaly 34 milliárd euró volt az árbevétele.A top 500 - ami nem tartalmazza a pénzügyi vállalkozásokat - nagyjából egyharmada lengyel cég, szám szerint 159, forgalmuk 204 milliárd eurót tett ki tavaly. Ukrajna viszont megelőzte Magyarországot, mivel az egy évvel korábbi 66-ról 77-re nőtt a listán szereplő cégei száma, miközben Magyarországról kevesebben kerültek fel, 65-en az egy évvel korábbi 74 helyett.

A profitot tekintve a negyedik helyre csúsztak vissza a magyarországi cégek.A Coface összeállításban 500 vállalat szerepel 13 kelet-európai országból.
MTI