Amíg nem lesz egy rendes blackout, addig a döntéshozók nem veszik komolyan az energiaipart – idézik ágazati körökben egyre gyakrabban a rendszerirányító egykori legendás vezérigazgatója, Tombor Antal mondását. Azt, hogy mikor lesz nagy áramszünet, senki sem tudja megjósolni. Nagyobb kieséseket azonban – a szabályozói kockázatok növekedése, illetve az ágazatban működő cégek jövedelmezőségének rohamos csökkenése miatt – egyre többen prognosztizálnak. Aki ma befektet a magyarországi energiaiparba, mindenféle intézményi garancia nélkül teszi ezt; egyszerűen nincs más választása, mint megbízni a kormányban – fogalmaznak a cégvezetők. E bizalmi szint azonban mostanság igencsak alacsonynak mondható.
Növekvő importra kényszerítve?
Néhány éven belül ellátási problémák adódhatnak a magyarországi energiapiacon, mert az erőműpark megújítása nem kellő mértékű, új erőmű-beruházások pedig nem indulnak – állítja a Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnöke. Turai József egy minapi háttérbeszélgetésen az elmaradásokat a szektort jellemző bizonytalansággal, a szabályozás kiszámíthatatlanságával magyarázta. Ugyanakkor az invesztíciókra egész Európában várni kell. A nagy energetikai társaságok legfeljebb a kisebb tőkeigényű megújuló forrásokba fektetnek, de például gázra épülő erőművi fejlesztéseket már alig indítanak, miután a válság visszavetette az igényeket. Az európai piacon mutatkozó kapacitásfelesleg lenyomta az árakat, ez szintén nem erősíti a beruházási késztetést, még úgy sem, hogy nyilvánvaló: a ma üzemelő erőműveket belátható időn belül le kell váltani. Különösen igaz ez nálunk. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. vezérigazgatója úgy becsüli, hogy egy-két éven belül legalább ezer megawattnyi új kapacitásra lesz szükség. Bertalan Zsolt 2015 előtt nem számít nagyobb erőművi beruházásra, ezért úgy látja, hogy a jelenleg 15-20 százalékos importarány akár 30 százalékig is felmehet, ami viszont már komoly ellátásbiztonsági kockázatokat okoz.A hazai villamosenergia-rendszer elosztó hálózatába évente nagyjából 200 milliárd forintot kell betenni a műszaki állapot szinten tartása érdekében. Ha ez elmarad, akkor gondok lesznek. Márpedig a műszaki adatokból ágazati szakértők újabban arra következtetnek, hogy a helyzet romlik. Ehhez képest a napokban elfogadott közműadó több mint 10 milliárdos pluszterhet jelent majd a legnagyobb elosztó hálózattal rendelkező E.On Hungáriának. Ezzel az újabb elvonással, illetve a Gyurcsány-kormány idején megszületett – s akkor a Fidesz által még bírált, de most megemelt – Robin Hood-adóval együtt az energiaipari társaságok adóterhelése akár a 80 százalékot is túllépheti.

PLUSZ 800 MILLIÁRD
Ráadásul a kormányoldal több olyan lépést tervez még, amely hatalmas összegeket vonna el az ágazattól. Például a belterületi szabad vezetékek földbe süllyesztése – amely lapzártánkkor még csak terv volt – országos szinten 800-850 milliárd forintos ráfordítást igényelne a hálózati társaságoktól. Emellett a fogyasztók részéről is szükség volna legalább 150 milliárd forintra, hogy a földkábeleket be tudják kötni az ingatlanokra. Ekkora teher nyilván mindkét oldalon elviselhetetlen és finanszírozhatatlan. Mi több, az érvényes szabályozás szerint a 800 milliárdnyi szolgáltatói ráfordítást el kellene ismerni az árakban. Vagyis közvetett módon ezt is a fogyasztóknak kellene megfizetniük a villanyszámlában, hacsak nem rendelkezik úgy a törvényhozás, hogy e tételt mégis a cégeknek kell állniuk.

Egyébiránt az elosztó hálózati társaságok ma is komoly összegeket fordítanak fejlesztésekre, éves szinten 70-80 milliárdot. Csakhogy ennek zömét a jogszabályi kötelezettségek teljesítése – például az új fogyasztók bekapcsolása – viszi el. Vagyis az érdemi fejlesztésre csak néhány 10 milliárd forint jut, az adóterhelés növelésével pedig először nyilván ezek a források apadnak el. Úgy tudjuk, egy közelmúltbeli egyeztetésen a kormányoldal erre úgy reagált, hogy akkor majd az energiahatóság kikényszeríti a szükséges invesztíciókat. Rendre felvetődik az ügyfélszolgálati irodák tömeges újranyitása is, ez szintén súlyos többletterhet róna a szolgáltatókra. Az energiaipari társaságoknál úgy számolnak: a már megszületett költségvetési kiigazító intézkedések nyomán jövő januártól romlik a helyzetük, annak dacára, hogy az ágazati válságadók megszűnnek. A Robin Hood-adó emelése és a közműadó ugyanis összességében nagyobb pluszterhet okoz. „Az, hogy a közműadót még közvetlenül az elfogadása előtt is módosították, 100-ról 125 forintra emelve a méterenként fizetendő összeget, jól jelzi, mennyire átgondolt és előkészített javaslatról van szó” – állapítja meg Drucker György energiapiaci elemző.

POLITIKAI CSAPDA
Az energiaszolgáltatás jövedelmezőségét – a költségvetési egyensúly érdekében folyamatosan csúcsra járatott adóprés mellett – hosszú távon leginkább az rontja, hogy az áram- és gázárak a rendszerváltás után első számú politikai kérdéssé váltak. Az aktuális kormányzat, és ez a jelenlegire különösen igaz, igyekszik „megvédeni” a lakosságot. A jelenlegi szabályozás egyik legnagyobb hibája, hogy túlságosan széles az a fogyasztói kör, amelynek tagjai élvezhetik az államilag meghatározott végfelhasználói árakkal működő egyetemes szolgáltatást. Utóbbi határát olyan magasan húzták meg – az áramszolgáltatásban háromszor 60 amperes feszültségszinten, a gáz esetében pedig évi 165 ezer köbméternél –, hogy abba még kisebb ipari üzemek is beleférnek. Vagyis a szolgáltatóknak túlságosan nagy energiamennyiséget kell nyomott – a piacitól, a tényleges költségek által indokolttól jelentősen eltérített – áron értékesíteniük. Ez főleg a gáziparban okoz komoly gondot, ahol a termékár oldalán jelentkező árnyomás sokkal nagyobb.

Az áramszolgáltatásban az elosztó hálózat működési költségei okoznak fejfájást. Ezek ugyanis függetlenek az elfogyasztott energia mennyiségétől, így ha kisebb az igény, az egységnyi energiára jutó fix költség nyilván magasabb. Információnk szerint szeptemberben az egy évvel korábbinál 6-7 százalékkal kevesebb villamos energia fogyott, ez önmagában legalább 3-5 százalékos végfelhasználói áremelkedést indokolna. Vannak ugyan elemzők – így Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője is –, akik úgy vélik, az energiaipari társaságok csoportszinten általában megfelelő jövedelemre tesznek szert, vagyis az egyes tevékenységek közötti keresztfinanszírozással fedezni tudják a szabályozás okozta veszteségeiket. Csakhogy ez a mozgástér gyorsuló ütemben szűkül.



Az egyetemes szolgáltatás megszüntetése vagy érdemi szűkítése és általában az energiaárak piacosítása – s ezzel együtt egy önálló szociálpolitikai támogatási rendszer felállítása – ágazati elemzők szerint számos kérdést megoldana, miközben a politika és a befektetők számára is kiszámíthatóbb helyzetet teremtene. Az új támogatási rendszer alapja – a szénfillér mintájára – a valamennyi fogyasztó által fizetendő villanyfillér lehetne. Gyarapíthatnák a forrását az áramlopási ügyekben alkalmazott bírságok, illetve a kötbérösszegek is, amelyekről a szolgáltatók – a tarifarendszer megtisztítása érdekében – készek lennének lemondani.

A politikusok azonban ódzkodnak az áram- és gázárak piacosításától. Részben alighanem azért, mert nincs egységes és átlátható szociális nyilvántartási rendszer, amelynek alapján a támogatásokat el lehetne osztani. Ez azonban nem energiaipari kérdés. Ám ha a fedezet elvonása és a bizonytalan környezet miatt elmaradnak a hálózati beruházások, s új erőművek sem épülnek, akkor a harmadik-negyedik nagyobb áramszünet után az állam kénytelen lesz közvetlenül beruházni, mert politikailag válik fenntarthatatlanná a helyzet. Vagyis végső soron mindenképpen a fogyasztóknak, az adófizetőknek kell állniuk a cechet.