A Dél-Alföld jól használja az operatív program kínálta forrásokat

2012-11-28 14:27
A DAOP a legeredményesebbek egyike az operatív programok között; a 246 milliárdos rendelkezésre álló keretből már 200 milliárd forintot megítéltek, további 40 milliárd elbírálása pedig folyamatban van – mondta a DAOP Közreműködő Szervezet operatív vezetője a szegedi Klúg Péter iskolában tartott sajtótájékoztatón.
Bosnyákovits Tünde hozzátette: még elbírálásra vár 2,5 milliárd forintnyi telephelyfejlesztési és 1,5 milliárdnyi ipartelepítési pályázat, illetve a célzottan a bajai partfal rekonstrukcióját megcélzó 2 milliárdos tender. Ezek beadása várhatóan a jövő év elején megtörténik, ami azt jelenti, hogy 2013 első negyedévében az összes 2007-2013-ban rendelkezésre álló forrást szétosztják. A megítélt pályázatok pénzét 62,84 százalékban már kifizették, a döntések szinte egyenlően oszlottak meg, a regionális gazdaságfejlesztés, a turisztikai célú-, a közlekedés infrastruktúra-, a humán infrastruktúra-fejlesztés és a térségfejlesztési akciók közt.

A regionális gazdaságfejlesztés keretében telephelyfejlesztési pályázatok, ipari parkok-, ipari területek fejlesztését célzó pályázatok, és nagyobb volumenű ipartelepítési pályázatok valósultak meg. Ezek közt említhető a Knorr-Bremse kecskeméti pályázata, szintén itt a Hilti Szerszám Kft. fejlesztése vagy a szegedi CE Glass – korábban Szilánk Csoport- telephely fejlesztése - mondta a szakember.

Tájékoztatása szerint a turisztikai célú fejlesztéseknél a kiemelt projektek közt van a gyulai Almássy-kastély, amely már megkapta a támogatást. Emellett a beérkezett projektötletekre november 30-án kötik meg a támogatási szerződéseket, köztük van a Bajai Halászléfőző Fesztivál-, és a szegedi Dóm infrastrukturális fejlesztése, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fejlesztése, a Magyar Zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése, valamint a békéscsabai Kolbászfesztivál infrastrukturális fejlesztése. A turisztikai projektekre mintegy 9 milliárd forintos forrást hívnak le. Emellett elbírálás alatt vannak az egészségturisztikai és a turisztikai attrakciókat fejlesztő pályázatok, amelyekről még idén döntés születhet – mondta Bosnyákovits Tünde. Hozzátéve: a többi pályázat is szép eredménnyel zárt. Az eseményen ünnepélyes keretek közt átadták a szegedi Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthonnak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Óriási Számok Kampányában készített térinstallációt.
MTI